Az élet sürgő, vad zajátol
Szived ha bánat tépi szét:
Keresd, az emberektöl távol,
Keresd az erdő rejtekét.
Jól ismerik a fák, a sziklák
A bánatot, jól ismerik:
Vihar, villám, sokszor hasítják,
Sokszor törik meg sziveik’…
Nem szóval vigasztalnak ők meg,
Mint a részvétlen emberek:
De viszhangjukban véled nyögnek,
S hallgatva nyugszanak veled…
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 12. sz. 1865. márcz. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése