2022. jan. 12.

Molnár Anna (Ó-székely ballada)*

 


Jer menjünk el, Molnár Anna,

Hosszu utra, rengetegre,

Tejjel mézzel foly helyre.

Nem menyek én, Sajgó Márton,

Vagyon nekem jámbor uram,

Jámbor uram s kicsi fijam.

Meg nem állá Molnár Anna,

Elindula hosszu útra,

Hosszu útra, rengetegre,

S tejjel-mézzel folyó helyre.

Találnak egy czitromfára,

Leülnek az árnyékába.

Hallod-e te, édes kéncsem,

Nézz bár egyet az fejembe.

Édes kéncsem, Molnár Anna,

Fel ne nézz a czitromfára.

Meg nem állá Molnár Anna,

Felnéze a czitromfára,

Hát ott vagyon hat szép leány

Felakasztva egymásután.

Sirni kezde Molnár Anna,

A hetedik ő leszen ma.

Egy csöpp könnye kicsordula

Sajgó Márton arczájára.

Megébrede Sajgó Márton:

Mé’ sirsz, mé’ sirsz, Molnár Anna?

Nem sirok én, Sajgó Márton,

Mett hull a fának harmatja.

Nem hull most a fa harmatja,

Mett most éppen álló dél van.

Hallod-e te, Molnár Anna!

Indulj fel a czitromfára,

Czitromfának ága közi.

Molnár Anna fel-feleli:

Nem szoktam én fára hágni,

Menjen elől Sajgó Márton,

Én is menyek majd utána.

Letámasztá fényes kardját,

S megindula Sajgó Márton:

Ő is felkapá a kardját,

S egyszerre levágá nyakát,

Felőtözék gunyájába,

Felüle a paripára,

S ugy indula hazájába

Jámbor ura udvarába:

Jó napot, te jámbor gazda!

Isten hozta vitéz uram!

Hallod-e, te jámbor gazda,

Occza szállást écczakára.

Nem adhatok, vitéz uram,

Elhagyott a hütös társam,

Kicsi fijam sir mindétig,

S vitéz uram nem alhatik.

Semmi, semmi! te jó gazda,

Occza szállást écczakára.

Ad is a jámbor gazda,

S boré’t küldte a faluba:

Ő is felvevé a fiját.

Megszoptatá siró fiját,

Haza mene jámbor gazda,

S kérdé tőle: vitéz uram,

Vajjon annak mi az oka

Hogy most nem sir kicsi fija?

Talám tudja, vitéz uram,

Hogy a háznál idegen van.

Hallod-e, te jámbor gazda,

Egyed kérdek, felelj rea:

Feleséged ha még élne,

S egyszerre csak haza jőne:

Megszidnád-e, megvernéd-e,

Életibe’ felbetnéd-e?

Meg se szidnám, meg se verném,

Életibe’ fel se vetném.

Leüle a nyoszolyára,

Felvette a kicsi fiját,

Kigombolá dolományját,

S megmutatá önnön magát.

Közli: KRIZA J.

 

*) Közöljük még e variánst, annak bizonyságául, hogy a mely költemény ennyi változatban hordja a népiség bélyegét, az nem lehet – mikép egy buzgó román vitatta – merő irodalmi plagium.

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 16. sz. 1865. ápr. 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése