2022. jan. 12.

Uhland, Ludwig (1787-1862): Három leány

 


I.

Várból a völgy ölébe

Lenéz három leány.

Öltözve vasmezébe

Atyjok jő harczlován.

„Hozott az isten jó atyánk!

Mit hoztál gyermekidnek?

Mindnyájan jók valánk.”

 

„Sárga ruhás leányom,

Ma rád gondoltam én.

Legkedvesb a világon,

Neked a pompa, fény.

Aranyból e láncz, ugy vevém

A büszke, jó lovagtól

S halállal fizetém.”

 

Lánczát sietve a lány

Nyakára köti fel.

Megy a mezőre aztán,

Ott a halottra lel.

„Fekszel mint tolvaj utfelen,

Pedig nemes lovag vagy

És az én kedvesem.”

 

S viszi az uj lakába

Ölébe fölvevén;

Leteszi a sirágyba

Apái nyughelyén.

A lánczot, mely nyakán ragyog,

Szorosan összevonta

S kedvesére rogyott.

 

II.

Várból a völgy ölébe,

Lenéz két szép leány.

Öltözve vas mezébe,

Atyjok jő harczlován.

„Hozott az isten jó atyánk!

Mit hoztál gyermekidnek?

Mindketten jók valánk.”

 

„Lányom a zöld ruhában,

Rád gondolt ma atyád.

Neked erdők árnyában

Kedvet vadászat ád:

E gerelyt arany kötelén

A zord vadásztól vettem

S halállal fizetém.”

 

És véve kelevészét

A lány, miként szokott,

Egyet az erdőn néz szét;

Halál! jelszava ott.

Hű ebek közt, a hárs setét

Árnyában, ott találja

Szendergő kedvesét.

 

„Eljött, a mint igérte,

A hársfához hived.”

A kelevészt szivébe

Taszítni ugy siet.

Két hü sziv pihen hidegen,

Erdők madara zeng fenn,

Zöld lomb hull idelenn.

 

III.

Várból a völgy ölébe

Lenéz egy szép leány.

Öltözve vas mezébe

Jő atyja harczlován.

„Hozott az isten, jó atyám!”

Mit hoztál gyermekednek?

Jó s csendes voltam ám.”

 

„Fehér ruhás leányom,

Jól gondoltam ma rád;

Ragyogni te nem vágyol,

Örömed a virág.

E szép virágot ugy vevém

A vakmerő kertésztől

S halállal fizetém.”

 

„Nagy bűnt tett ellened tán

S megölted a miatt?

Ki ápolandja eztán

Szegény virágokat!”

„Legszebb virágát a pimasz

Éntőlem megtagadta:

Kedveséé lesz az.”

 

Tűzi a lány kebléhez

Virágát s mén alá

A kertbe. Minden édes

Örömét ez adá.

a fehér liljomok mögül

Uj sirhant domborul föl:

Szomorún ott leül.

 

„Bár én is ugy tehetnék

Mint a két néne tett!

De oly lágy, olyan gyengéd –

S nem üt virág sebet.”

Beteghalványan nézi míg

A szép virág elhervad

S maga is letörik.

JÁNOSI GUSZTÁV

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 21. sz. 1865. máj. 21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése