III.
Mi a sugár lenge czédrus tehozzád?...
A holdnál is, a napnál is szebb orczád.
Sem igaz gyöngy, se a rubin nem terem:
Fogad, ajkad árnyéka az, édesem!
Ha szép szemed szemérmesen lezárod,
Be’ nem szánod érted égő barátod!
Szemeidnek élet-adó forrását
Alig jelzi az a keskeny pirosság.
Mogyorónyi gömbölyü szád nyilása
Nem reám, csak rajtam mosolyg, - be’ fáj a’!
Szégyenemben messze futnék e helyről,
De szög hajad minden szála vetett tőr.
Mi vagy, - úgy-e nem anyától születtél?
Szebb vagy annál, - engem Isten ugy segélj!
Mi vagyok én?... szegény sorsú poéta,
Mi a király drága kincse?... szemét a’! –
VI.
Veled szólni volna kivánságom, -
Pedig milyen messze vagy, virágom!
Még a kósza hír se szól felőled
S mintha mégis hallanám beszéded.
Sötét éjjel álmodom, de ébren,
Hogy itt vagy te, túl e sötétségen;
Ezt a fátyolt szerteszélyel tépem,
Akkor aztán megölellek szépen.
Nem sokára hajnalodik szépen,
Mégis egyre álmodozom ébren:
Mikorra megérkezik a hajnal,
Egy leszek én megint a bánattal.
Mehetnék csak, útra kelnék egybe,
Hogy hajaddal gyász helyett te fedj be:
Nem mehetek, majd megöl a bánat
S majmolom a fűzfa poétákat!
SZILÁDY ÁRON
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 20. sz. 1865. máj. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése