Soha nem éreztem e vágyat,
Mint a melytől most szivem bágyad,
Valami vonz, valami ragad,
Mint a letört virágot a hab.
Patak mentén járok, sietek,
Míg sötét erdőbe tévedek,
Sötét erdő, titkos szerelem!
Hagyj pihennem édes kebleden.
Harmatos lomb gyöngén borulj rám,
Locsolgasd meg égő két orczám,
Ég az orczám édes gyönyörben,
Mint ha a nap felhőre röppen.
Terepély fa fogd el a napot,
Ne lássa meg senki, hol vagyok,
Szivembe most hull az ég gyöngye,
Ha az ember tudná, megölne.
Illatszellő ringasd el lelkem,
Mint gyermeket a lágy pehelyben,
Zengj fölötte tündér dajkadalt,
Ne hallja meg senki, hogy sohajt.
Kis gilicze hallgass az ágon,
Ne áruld el nagy boldogságom,
Hallgass te is szivből fakadt dal,
Hagyj egyedül – boldog magammal.
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 23. sz. 1865. jún. 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése