Nyujtsd kis kezed, másszunk a hegyre;
Ő idenyujtá s indulánk,
Setét tölgylombtól béfedezve –
Szivünkben úgy égett a láng!
És megnyugvánk egy csöndes helyen,
A hársak lugosa alatt;
Ah, még csak ránézni se’ mertem,
Ajkamra nem jöttek szavak…
De fönn a csúcson, ah, mi kélj volt!
A tenger és a föld előtt, -
Lángolt a nap, kéklett az égbolt,
S a szellő hűs-csevegve jött.
Ott fölpattant ajkunknak zára,
Csók volt a mivel feltörők,
- Azt hiszem, jobb tanuk láttára
Kötésünk meg sem köthetők!
Szász Béla
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 12. sz. 1865. márcz. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése