I.
Költő vagyok, azt mondja Anglia,
Költő vagyok! azt mondja a világ;
Mit ér? ha ezt tagadja Julia,
A többi mind kopár, vad pusztaság…
A te költőd vágyok lenni régen:
Szép milady! légy a feleségem!
2.
Mit ér nekem, ha a britt korona
E perczben itt lábamhoz hullana
Egész világ zöld koszorúival?
Hisz látod azt, nem nézek én oda,
Te vagy nekem, te vagy Britannia,
A korona ugy, mint a cserfagaly.
Szép koronám! zöld babérom itt lenn:
Szép milady! légy a feleségem!
3.
Szép vagy te, hajh! de mint márványszobor,
Nem nyúl kezed ki, míg örvény sodor,
Pedig csak egy szó… és enyém a part!
Nyugton nézed, hogy visznek a habok,
Miket nevelnek, uj, uj viharok:
Te is, neveled a vihart!
Bár szobor vagy, ő eljegyze régen:
Szép milady! légy a feleségem.
4.
Vajh bűnöm-e, hogy perbe van családunk?
Nincs más örökség – és a dölyf – mi nálunk;
Hogy a sajtó gúnynyillal ostromol?
Pereljenek! csak köztünk, frigy legyen,
Hadd bántson a nyíl, nem fáj az nekem:
De tőled, angyal! fáj a gúnymosoly.
Lelkem ugy is már eljegyze régen:
Szép milady! légy a feleségem.
5.
És hadd susogják Don Juan!... se baj,
De mely kisér a titkos gúnykaczaj,
Felkölti bennem azt hogy lord vagyok!
Marják, gunyolják törpe verseim! –
De ezt az egyet, melyet küldök im,
Ne bántsa nyíl, inkább engem gyilok.
ugy is egykor egyesitnek égben:
Szép milady! légy a feleségem!
6.
Egek! mi szép! – mondják: menyasszony ő!
Igaz lehet, a nép egyházba jő;
E czimeres sok hintó nem hazud;
Szebb volna a nász, ha a vőlegény
Kereszt helyett viselne koszorút.
Oh ne mondd ki…enyém vagy te régen:
Szép milady! légy a feleségem!
7.
Fénytől lobognak, oltár, czimerek,
Míg titkon lelkem gyászt ölt, éji gyászt;
Vajh tudja-é, hogy én mit szenvedek? –
Ámbár… mosolygok, bár nem könnyezek;
Isten hozzád hogy kísérném e nászt?!
Halld! az esküt most susogja épen:
Szép milady! légy a feleségem!
8.
Láttál-e már királyi esküvőt?
Hol a királyt nem nézik: mind csak őt;
Te is királyné vagy ma, Julia!
Mint a galamb, ha leejt egy szemet,
Oly könnyen mondod a terhes nevet,
E szót örökké! e helyett soha!
Addig is míg egyesitnek égben:
Szép milady! légy a feleségem! –
9.
Szép lányka volt. Szebb mint menyasszony ő!
A koszorú halványabb mint a fő;
Ily párt nem látott régen Anglia;
Midőn az ég rám darabokba hull,
Zápor gyanánt az áldás hull oda;
És a költő most nem susogja, nem:
Szép milady! légy a feleségem!
10.
A nép boldog, ha gazdag nászt követ,
Téged ki fog követni, számüzött?!
Nem kérek én… csak egy mosolyt, nevet,
Az oltárról csak egy tekintetet
Az érted esdő boldog nép között…
És a költő majd susogj a- ott lenn:
Szép milady! légy a feleségem!
**
Isten hozzád koronám! babérom!
Mily kicsiny lesz, most tünik ki sírom,
Nagyobb a seb, melyet eltakar, -
Téged ott vár lágy menyasszony ágyad!
Tenger hányja az én nyoszolyámat;
Isten hozzád! üdvözlégy – vihar!
**
Másnap, sötét köd úszott Londonon,
Míg egyre forgott lány és billikom,
Zenébe olvadt a tengermoraj,
- Ilyenkor elvész egy lassú sohaj –
Fényárban úszott a dús palota; -
O lord Byron! még egyszer nézz oda! –
Holnap – ma tán – örökre elhagyod
Édes hazád, boldog menyasszonyod!
Ints búcsujelt kendőddel… ott van ő!
Mosolyg az arcz, mosolyg a büszke fő;
Mienk az élet! mondják, s érzik azt.
De hátat fordít… nem keres vigaszt.
Egy agg cseléd, hű Fletscher jő elé:
„Bujdosni kedved – kérdi – volna-é?”
Nem kérdvén merre? ez fejével int;
És ujra kérdi; és int ez megint…
Kövess tehát! mond Byron – s adj kezet,
Elhagyjuk holnap ezt a – szigetet;
De néma légy, komor, rideg, setét,
Soha ne ejtsd ki a honnak nevét!
Oh, mert e név fáj! mint gúny és epe,
Csak ezt ne említsd, kérlek égre! ne!
„Uram! van egy sír… nem megyünk oda?”
„Hallgass! utamban áll a palota.”
„Barátaidtól nem veszesz bucsút?”
„A siron át visz arra, lásd, az út!”
„Hát véreidtől?” Itt kaczag: haha! –
„Én, lord Byron! soha, soha, soha!”
Páris 1856.
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 16. sz. 1865. ápr. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése