2022. jan. 12.

Nyilas Samu (1830-1874): A bölcső mellett

 

Bölcső a házban – s az ifju anyának

Hű gondjai arra virasztva szállnak.

A kisded alszik, s ébren ő a mellett

Nézi, keblén mint lüktet a lehellet;

Meglenditve olykor a csipkefodrot,

Mely hófehéren a bölcsőn elomlott.

 

Oly vonzó, kedves kép! a kis szobában:

A tárgyak összefolyva, félhomályban…

A lámpa távol a szegletben égve

Árnyat vet az anyára s gyermekére;

Ébren amaz; fejét kezére hajtván;

Emennek, alva is, mosoly van ajkán.

 

A vén óra lassan, vontatva perczen,

És hiven: hogy minden perczet jelezzen,

Ütésre készül – épen most jelentett:

Hogy egy óraköz már ismét lepergett…

Éjfélre jár – a röppenő időnek

Gyors szárnyai egymás fölébe nőnek.

 

S mozdúl a gyermek, ébredést jelentve –

És úgy tesz, mintha sírni volna kedve.

De rendül a bölcső – és a virasztó

Anyának ajkán hallik altató szó;

Halkan csendül, és még halkabbra válik:

Hogy el ne jusson a szomszéd szobáig.

 

Ott alszik a férj, csöndesen pihenve,

Nem nyomja most a nappal gondja, terhe-

Szerettinek „jó éjszakát” kivánva,

Ugy hajtá le fejét, őket megáldva…

S melyet hű kéz vetett neki – az ágyon

Elszenderült, s méz ízü lett az álom.

 

Méze csordul ott is a más szobában –

S elhangzik a bölcsődal végre lágyan;

Végsőt lobban a lámpa – és sötét lesz,

S lehajol még az anya, gyermekéhez…

Aztán kezét összetévén imára:

Lágy párnáin szemét ő is lezárja.

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 17. sz. 1865. ápr. 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése