Ernst Ludwig Kirchner festménye
Anyámat látni utnak indulék,
Legyinti arczom a távol szele,
Ah! bár elérném már a kis falut,
Hol gyermek szivem csak kéjt élveze,
Talán vár is rám, sejti hogy jövök?...
Érzem varázsát hő szerelminek, -
fölöttem szálló felhők tábora
Rólam hirt vinni gyorsan menjetek!
Menj lelkem te is a szép táj felé,
Hol jobb léget szí a fáradt kebel,
Hol a világzajongó képitől
Az elfáradt szem nyugalomra lel…
El is ment lelkem, s a mint visszatért,
Azt mondá, hogy minden rendén van ott:
Áll még a kis ház s benne jó anyám
Levelet irni ép tollat fogott:
Édes fiam! – igy hangzott a levél
Mennyit busúl a te szegény anyád.
Mennyit hivlak ha magamban vagyok,
Tudom, jönnél is hogy ha hallanád!
Ó jer fiam, jer, hadd öleljelek,
Nem hunyhatom le addig szememet…
S kész a levél, csak még a végire
Egy fényes könnycsepp hullott – pont helyett.
Édes szülém!... belépve szóltam én,
S örömtől sir anyám hogy ujra lát,
Megérkezett fiának csókolá
Arczát, szemét, száját és homlokát.
Ah, nem hagylak már többé soha el.
Miként az oltárképet a keret,
Ó, jó anyám, hűséges karjaim
Akként fogják őrizni kebledet!
Forrás: Balogh Zoltán
költeményei - Méltóságos Özvegy gróf
Batthyányi Lajosné, született gróf Zichy Antónia ő nagyságának, az édes haza
legérdemdúsabb leányának mély hódolattal ajánlja szerző - Sommer Lipót
könyvnyomdájában Bécs, 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése