(Regény.
Kolozsvár, 1933.)
Egyik
legégetőbb erdélyi magyar problémát veti fel ez a regény, a kisiparosság
elproletárizálódását. Ezt a társadalmi réteget ábrázolja, amint a sajátságos
erdélyi viszonyok között egy iparos család beléfullad a halódó gazdasági
rendbe. A regény gerincét egy szerencsétlen körülmények között létrejött
házasság képezi. A szereplő iparos család nagyobbik fia, Krisán Miklós
feleségül vesz egy leányt a pénzéért, hogy a maga „nagytőkés” álmát elérhesse.
A gazdasági válság súlya alatt összeroppan. Szűkszavú, de tökéletes ábrázolója
ennek az életnek Nagy István s annyira a realizmus síkján mozognak
mondanivalói, ténylátása, környezetábrázolása, hogy nem tűr meg tolla egyetlen
mondatnyi romantikát sem.
Szürke,
monoton stílus, ugyanez a tónus és hangulat uralkodik helyzetképein, némely
helyen költőies ugyan, - de jellemző annak az osztálynak lelkivilágára, amely a
regény miliőjét képezi: gyári munkások, tönkrement mesterlegények,
munkanélküliek. – Krisán Miklós elvei miatt börtönbe kerül. Itt széthullnak
nagy álmai, teljesen kicserélődik, új ember lesz, aki élete célját abban a
harcban találja meg, melyet a munkásság egyetemesen folytat egy emberibb
jövőért. Felesége, Klári ezalatt munkásnővé lesz s ott ő is elsodródik ebbe az
irányba. Mikor Miklós kiszabadul a börtönből: el akarnak válni, ,mert
házasságuknak semmi más alapja nem volt a pénzen kívül. Azonban a két
megváltozott ember ismét összetalálkozik a közös küzdelemben, mely a
munkásságért folyik, - férj és feleség maradnak. Ennek a fordulatnak a
megkreálásánál művészi ficam van, mert pszichikailag csaknem teljesen
indokolatlan az érzelmek ilyen hirtelen történő átváltozása, aminek a regényben
csupán az az oka, hogy közös elvvel közös célokért indulnak küzdeni férfi és
nő.
A
fordulat rugóit ősi emberösztönök kellene, hogy mozgassák itt, világért sem
elegendő érv ehhez az elvközösség. Író a többi regényszereplők emberi
meglátását hiányossá teszi osztályharcos fanatizmusával, ami nagy kár, mert ha
nem csúsznak be ilyen hibák, kétségtelenül jó lenne a regénye. (Kovács Jani,
Krisán Péter stb., stb., mind csak az osztályharc szempontjából látszanak, így
kevés bennük az „ember”.) Nagy István még nem tökéletes emberlátó, még nem
eléggé elmélyült a művészete s így tollát néha elragadja a propagandaszónoklat
is. Ellenben látja az életet, a mát úgy, amint az a maga brutális valóságában
elénk dobódik s így regénye figyelemre méltó az erdélyi regények között.
(Forrás: Erdélyi Helikon
VI. évf. 1933. júl.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése