Vályi
Nagy Géza verses könyve viseli ezt a címet. Aki e könyv verseit írta,
katonaember, mégpedig lelkes, meggyőződéses magyar katona, aki idegenül áll
minden előtt, ami kívül esik a katonás eszmekörön, utolsó csepp véréig tele van
tüzes magyar érzéssel, borongó s időnkint szenvedélyesen kitörő magyar
bánattal, lelke mélyében konzervatív, hódolója mindennek, ami a hagyománnyal
érintkezik, gyökerét a magyar faluban érzi s a városi élet mindenféle tipikus
jelenségei kelletlenek és gyanúsak a számára.
Költői
formaalkotása is a hagyományból táplálkozik: ha érzik is rajta egy-egy
szólamban, fordulatban modern magyar költők hatása, végeredményben mégis a
Petőfi költői ideáljához áll közel. Legtöbb rokonszenvet keltő vonása az a szinte
naiv hit, amellyel a világ dolgaival szemben áll, a gyermeteg mentesség a
kételkedő meghasonlástól. Ezért őszinte a hangja, mindig hinni kell neki, mint
embernek, ha mint költőnek ritkán hihetünk is neki, mert verseinek belső
formája és kifejező képessége bizonytalan és ingadozó s ezért mondanivalói is
széthullanak, elvesztik súlyukat.
(Forrás:
Vasárnapi Ujság 67. évf. 6. sz. 1920. márc. 27.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése