(Dráma
3 felvonásban. Hegedűs és Sándor Könyvkiadó Hivatala)
Előttem
a könyv – rajta egy név: az Oláh Gábor neve. Tartalma már nem ismeretlen
előttem; hiszen alig két hete, hogy a Csokonai-kör szíves jóvoltából
felolvasást tartottam róla, - helyesebben belőle. Akkor az eredeti kézirat
feküdt előttem, s bár csak nagyon rövid időm volt tartalma megismerésére és
tanulmányozására, az Oláh Gábor erőteljesen férfias, s mégis gömbölyded és lágy
kézírása épp úgy ragadott magával, mint maguk a hatalmas gondolatok, melyek
minden sorából felém szálltak. S amint el-elnézem ezt a könyvet, nem tehetek
róla, de úgy érzem, hogy ezek a hatalmas gondolatok, ezek a merész, szinte
vakmerően élére állított eszmék új színt, új életet nyernek a nyomdafesték
alatt. S ez nem túlzás, mert a festék alatt eltűnik az írott betű gömbölyűsége
és lágysága, s a nyomtatott betű szögletessége még keményebbé, acélosabbá teszi
ezt az amúgy is szinte vadul forrongó, sajátos írói egyéniséget.
Oláh
Gáborban kétségtelenül még mindig sokkal erősebb a lírikus, mint a drámaíró.
Bizonyság erre ez a műve is, amely pedig úgy drámaiság, mint színszerűség
szempontjából erős haladást mutat korábbi színpadi műveivel szemben. S mégis,
ami feltétlenül biztosítja műve számára az olvasó és esetleg majd a néző
érdeklődését is, az a minden ízében magas színvonalú irodalmiság, az a minden
túlzástól ment modernség, mely nyelvének tömör magyarságával s lírájának hódító
bájával végtelenül szerencsésen párosulva, együttesen adják azt a színpompás,
erőteljes, élettől duzzadó, majd meg fenyegető vad, komor, de mindig sajátos és
eredeti irodalmi egyéniséget, amelyet Oláh Gáborban ismerünk s amely egyéniség
– mondjuk ki nyíltan -, akár egyetértünk vele, akár nem: - feltétlen
tiszteletet és becsülést parancsol. S azért, bármily eltérők legyenek is a
vélemények, drámájának tárgyát, irodalmi és színpadi értékét illetőleg, senki
nem vonhatja magát teljesen e ragyogó szellemnek, e forró szívű, hatalmas agyú,
magyar érzésű nagy poéta lenyűgöző egyéniségének varázsa alól.
Felekezeti
kérdést tárgyal legújabb művében Oláh Gábor. Nem akarok most kiterjeszkedni
annak bizonyítására, hogy mennyiben volt szerencsés vagy mily mértékben volt
ildomos tárgya megválasztásánál a szerző. Ez különben nem is képezheti bírálat
tárgyát, mert hiszen a drámaírás szabadmesterség, mely nincs iskolai
penzumokhoz kötve. De hallottam már előzetes bírálatot Oláh művéről, még a
megjelenés előtt; hogy a katolicizmus és kálvinizmus harcában, melyet tárgyal,
igaztalan lenne saját felekezetével szemben – Róma javára. Nem tagadom, ez a
látszat első olvasásra, vagy első hallásra talán megvan művében; de csak a
felületes vagy felekezetileg elfogult egyén szemében. Mert ha egyéni tragédiát
írt is Oláh, mégis a két uralkodó nagy vallás harca az, mely Dávid pap és
Innocentius páter személyében vívja csatáját. Ez a harc pedig ma is áll –
fájdalom, tán inkább, mint valaha -, s tán állni fog, míg a világ világ marad.
és ezért lehetetlen kikerülni az írónak ezt a látszatot; pedig a másik
felekezet épp oly joggal tehetné azt az ellenvetést, hogy a harc eszközeinek megválasztásánál
Innoncentius páterre nem egy sötét árny vetődik. Azért én úgy az egyik, mint a
másik oldalról elhangzó esetleges ilyen szemrehányást jogosulatlannak tartom; a
dráma tétele, éppen mert vallási tárgyú, nem tűri meg a felekezeties bírálatot.
Ám
a drámaiság és színszerűség nézőpontjából is nagyon sok figyelemre méltót
produkált Oláh. Mert ha a mű dramaturgiai szempontokból eshetik is
hellyel-közzel kifogás alá, annak igazi mértékét mégiscsak a színpadi előadás
szabhatja meg. De olyan felvonásvégek, mint az I-ső és II-ik felvonásé, olyan
jelenetek, mint az első felvonásban Dávid, Mária és Innocentius hármas nagy
jelenete, a másodikban Dávid és Mária, majd a kis Pali és a fiatal Mártha
jelenetei, két-három markáns, erőteljes, sőt hellyel-közzel kényes
epizódalaknak igazán zseniálisan művészi beállítás, s különösen fő női
alakjának, Máriának igazán klasszikusan mesterileg végigrajzolt lelki tusája
olyan drámaírói kvalitásokat mutatnak, melyek – egy ügyes, lelkiismeretes
rendező keze alatt -, nemcsak ennek a művének fognak sikert biztosítani, de
határozott ígéretet jelentenek e tulajdonságok a jövőre nézve, hogy fog még
Oláh Gábor olyan drámai művet írni, amely fölötte fog állani minden
kicsinyeskedő bírálatnak és gáncsoskodásnak. Hogy ez Oláh Gábor szerencsés
felgyógyulásával, melyet mindannyian várva-várunk, ez mihamarabb be fog
következni: rendületlen, erős a hitem!
(Forrás: Debreceni
Szemle, 1912. 10. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése