Hőst,
cselekményt, eseményt nehéz találni ebben a regényben. Egy kicsi asszonyról
szól és két kicsi fiáról, meg egy apró falu népéről körülöttük. De a kicsi
dolgok, ez egészen mindennapi dolgok, amik a regényben történnek, nem általuk
történnek, csupán csak velük. Ha van hőse e regénynek, e hős a múló idő s az
idővel nem múló szegénység. Az évszázadokra darabolt idő s az évszakokkal
más-más színt felöltő szegénység: e kettő formálja a regény figuráit. Ami a
Tél, Tavasz, Nyár, Ősz négy fejezetében történik, nem sok: falopás, alkalmi
munka, apró balesetek, új tanító az iskolában és csöppnyi forradalom a Gazdakör
tisztújításán. Ennyi az egész. Csak ennyi? Javítanom kell magam. A szándékkal
köznapi és „jelentéktelen” események rajzából csakugyan kibontakozik a törékeny
parasztélet, a leküzdhetetlen szegénység, a lebírhatatlan társadalom. Nem
„nagyigényű” könyv, egész határozottan „kisigényű”, nem akar mindent megoldani
s mindent megváltani. Ezt erényéül mondom. Olyan erényei vannak, melyek fiatal
szépíróinknál ritkák: arányosság, szertelenségektől mentesség, realizmus, de
nem bőbeszédűségbe fúló mértékletesség. Szépen befejezett, kerek, nyugodt és
fegyelmezett írás, az író kikerüli a téma két nagy veszedelmét: az
érzelmeskedést és a politikai pátoszt. Nem egészen sikerül kikerülnie a
harmadikat: kevésbé következetesen alkalmazott tájnyelv, zavartalanabbul
éreztette volna a székelyföldi tájat. Kissé sok a „meg ott, né”... „még mit,
né”... Ez azonban kicsiny hiba, a könyv nem annyira nagy, de nagyon megbízható
és rokonszenves erényei mellett. Az Újesztendő szép arányaival, nyugodt
összhangjával, mértéktartó eszközeivel, tudatos szerénységével és világos
plaszticitásával vérbeli írót jelez.
(Forrás: Nyugat 1941. 4.
sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése