
Ezekben
kikerül a gyakran fárasztó kortünetet leszögező hangból (ami sokszor éppolyan
fárasztó és fölösleges, mint a futurizmus idején a sok földrész és tájnév,
amikor a költő lépten-nyomon a Fidsi-szigetekkel, Világantennával és a Mount
Everesttel dobálódzott), tud egyszerű lenni, és talán még közvetlenebbül mai.
Így a kötet legjobb darabja a „Kulcsvers” is ilyen leülepedést mutat, trópusai
és figurái tiszták, világosak. Egy másik ilyen vers a „Családi jellegű”, amely
a Vándorverseknek – amiket talán költőjük se tart elsősorban verseknek és
önmagát sem költőnek -, kijegecesedett formája. Ennek az utóbbinak az útján,
tisztul ki még jobban a lírizmusa körüli köd, és a humorista mellett már a
költő is segíti majd írni ezeket a fanyar, nálunk egyedülálló hangú verseket.
Ahol
a burleszkbe érő humor fontosabb a versnél, ott van Vándor Lajos jelenleg még
leginkább elemében. Ezek közt sikerült az „1,000,000 szerelmes vers”. Ez a nagy
csoport számíthat leginkább sikerre (közönségsikerre), s talán ilyen szempontból
hatásos a sok kiabáló, valami szeretetreméltó pacifizmust követelő, de
legtöbbször olcsó retorikába fulladó verse is. Igazi költő azonban akkor lesz,
ha a puszta formalizmusból érettebb mondanivalókig tud fölemelkedni. Vagyis: ha
a bővérű humoristából költő lesz, aki a kicsúfolt mai életben is megtalálja
azt, ami mindig költészet volt és mindig költészet marad. Az út, amelyen halad
efelé, biztató.
(Névtelen
jegyző 1933.)
(Forrás: Erdélyi Helikon
VI. évf. 1933.júl.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése