Kozma
Andor egy termetes kötetbe gyűjtötte össze az utóbbi években írt költeményeinek
legjavát. A magyar közélet harcaihoz, váltakozó jeleneteihez és hangulataihoz
már vagy két évtizede Kozma Andor adja a kísérő zenét s ennek a zenének mindig
egy az alaphangja: a komoly, túlzások nélküli hazafiság és a férfias, nyílt és
bátor erkölcsi megítélés. Magasan fölötte áll a pártok hatalmi versengéseinek,
gúnnyal szemléli a hatalomért és személyi előnyökért folyó tülekedést, haraggal
a mindenütt kiütköző léhaságot, tiszta gyönyörűségét találja mindenben, ami a
magyar faj erényét, tehetségét, a kultúrára való képességét mutatja, nehéz
órákban aggódva remeg, de kishitűség nélkül, nemzetünk sorsáért. Érzületének emelkedettsége művészi
színvonalra emeli az aktualitást, éppen mert az örökkévalóság szempontjaiból
nézi a napi dolgokat, éppen ebben, az aktuális költői értékének fölfedezésében
és kihasználásával van legnagyobb költői érdeme és eredetisége: nem tudunk
költőt, nemcsak a magyar, hanem a világirodalomban sem, aki ennek a problémának
ilyen művészi megoldását ekkora nyomatékkal kísérelte volna meg.
Az
európai műveltség és a szeplőtelen magyarság pompás szintézise van meg
egyéniségében: semmi sem idegen tőle, ami az európai kultúrához tartozik, de
mindent a magyar ember szemével, a magyar hazai látószögéből néz. Érzése és
érzéséből fakadó szava egyszerű és őszinte, semmi sincs tőle távolabb, mint az
affektálás, az önmagában gyönyörködő modorosság és a nagyhangú bombaszt, inkább
megkockáztatja – és néha egész különös sikerrel – a versnek a prózához való
közelítését, mintsem a költői hatás erőszakolásával erőszakot tegyen a belső
igazságon. Lénye minden ízében férfias, éppoly mentes minden
szentimentalizmustól, mint az önfitogtatástól, tartózkodó és szemérmes lelkének
legbensőbb titkait elrejti az emberek elől s ha mégis elárul valamit belőlük,
akarata ellenére teszi. Ez predesztinálja közélet költővé, a maga
érzékenységét, hevüléseit a közéleti képek mögé tudja legjobban elrejteni s az
igaz magyar józan ész sugallta gondolatait éppen ez a rejtőzködő érzés melegíti
át költészetté. Az embereket némi kicsinyléssel szemléli, tud mosolyogni apró
hiúságaikon, el tud komorodni sorsuk tragikumán, fel tud háborodni bűneiken, de
magasról nézi és kicsinyeknek látja őket. Szereti Budapestet, gyönyörködik
virágzásában, elkomorul háború alatti hanyatlásán, de inkább mint néző vesz
részt életében, nem tudja magát teljesen beleélni a nagyvárosi élet levegőjébe.
A magyarság uralkodó osztályainak fővárosukhoz való viszonya senkiben sem
tükröződik olyan tipikusan, mint benne.
Amilyen
konzervatív a szellem, épp olyan a nyelve és technikája. A virtuozitásig
művésze a magyar szónak és rímnek, de szorosan a hagyományhoz csatlakozva, úgy,
hogy ami újat hoz, az is szervesnek, gyökeresnek, a hagyományból fakadtnak
érzik. A magyarkodás mai divatjában üdülés és lelki megnyugvás nézni az ő igaz,
becsületes, osztentáció nélkül őszinte magyarságát.
A
könyvet a Révai testvérek cég adta ki igen szép kiállításban.
(Forrás: Vasárnapi Ujság
/1920.febr.8./ 67. évf. 3. sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése