Témája
szerint páratlan regény irodalmunkban. Egy sárba, tudatlanságba és szegénységbe
süllyedt regáti román falu életéről szól. Tulajdonképpen regényformájú
társadalomrajz s a falut egy Dimitre nevű kisfiú és családja, egy Xenopol nevű
bojár, egy magyar gépész s az új falusi iskola körül mutatja be. A kép
vigasztalanul sötét, az író „feketére korommal fest”, a nyomor és az
elmaradottság képeit oroszos könyörtelenséggel és elmélyüléssel vázolja fel. A
regénynek tulajdonképpen típusai a legérdekesebbek, az inkább állati, mint
emberi lét határához közel élő román szegényparasztság alakjai, a piszkos,
tudatlan és paraszti sorban élő bojár. Mindezek azonban inkább társadalmi
típusok, emberi rajzukkal a szerző kevesebbet törődik. Mintha inkább a paraszti
és emberi lét állapotát akarná ábrázolni, vádoló célzattal, mint magát az
emberi életet is. A szegénység környezetrajza láthatóan fontosabb az író
számára, mint a szegénység és tudatlanság súlya alatt élő nyomorultak
lélekrajza. Dosztojevszkij követése a milieu-re korlátozva. Mindez egyszerű és
éppen ezáltal igen erőteljes, szűkszavúságában komor stílusban, mely
végérvényesen örömtelen atmoszférát teremt a regény lapjain és az olvasó
szívében.
Nagy
István e regénye egyenetlen, de rendkívül érdekes és értékes író-egyéniséget
mutat, ki talán még leginkább a Számadás némely részének Veres Péterére
emlékeztet. A könyv legszebb részei azok, melyekben Dimitre figuráján keresztül
a nyomorúságos gyermekkor állatian szűkölő rettegését mutatja be, az éhség és
nehéz álom, félelmek és babonák súlya alatt nyöszörgő gyerekkort. Leggyöngébb
az utolsó néhány oldal lélektanilag nem eléggé előkészített politikai
kicsendülése. Több szerkesztési műgond, stiláris fegyelem s a
valóságábrázolásnak társadalomrajzból lélekrajz felé való elmélyítése: az író
nagyon jelentős erényeit és tehetségét még méltóbb keretbe foglalnák.
(Forrás: Nyugat 1941. 4.
sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése