Mi voltál mindeddig szülő honom?
Asztal, mely állt teritve gazdagon;
Áldásaid bor és kenyér;
Arany pohárban sárga tüzborod,
Kenyered mint a hó, fehér.
S gazdagságodban isten megvere,
Mert csak nehány kiváltságos here
Emészté dús áldásaidat;
Míg millió koplalva dolbozott
Kapván csontot s kenyérhajat.
Nagyok! tán az ördög volt veletek,
Hogy tálba nyulni nem engedtetek
A népnek, mely igás-barom
Volt a békén, s elhullt nem tudva, hogy
Kiért? miért? a harczokon?
Apáitok példája vont talán?
- Járván a néphóhérok nyomdokán –
Ti nem mérkőzhettek velek!
Mint a bősz villám pusztitottak ők,
De legalább fénylettenek!
Igen, fény és dics, melyben jártanak,
Jól rájok illett, mint pánczél, sisak;
Erőtlen lőre magzatok,
Sisak, pánczél, ez ősi hagyomány,
Ronggyal volt tömve rajtatok!
S jött a nagy óra s ti nem vesztek el
Sőt megifjodtok an ép ezrivel,
Mert immár elrémültetek,
A csillogó csecsebecsék után
Négykézláb mászva mint gyerek.
Kértünk, hogy önkezetek rontsa szét
A kiváltságok vén épületét;
Kértünk, de mindig hasztalan!
S jött a földrengés, megingott a ház,
S a rozzant fal ledőlve van!
Az egész erdő számotokra nőtt,
Hiába kértünk egy kis tüzelőt,
Hogy a nép fázik, didereg...
S dördült az ég... s nyájas meleg tűzzel
Nekünk a villám gyujtá meg!
Hanem hiszen már minden rendben van!
Oh nézzetek e népre nyájasan,
Szegény, ez mindent elfeled!
S oly szivesen kiáltja veletek:
Csend, egyetértés, s szeretet!
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése