Mikor imádják már a népek
A szent szabadság édes istenét?
Mikor csókolják testvérek gyanánt, nem
Judás lélekkel egymást – szerteszét?
Meddig kell még gyilkolni a szabadság
Nevében mint öldöklő tigrisek?
Oh emberség ragyogtasd már fölöttünk
Napod, szörnyük e vadon éjjelek!
A lélek szellemednek része, isten!
Te mindent látsz, s őt vaknak engeded;
Egy intés tőled és megismered s a
Világ szabad lesz, mint teremtetett.
De mostan öljünk, hogy mint a korányból,
Vérből keljen ki szebb kor hajnala;
S bár fájjon a szív, szentebb a szabadság,
Hogysem ne kelljen érte fájnia.
Az éj sötét, és fényes fegyveremmel
Őrt állok itt az ellenhez közel,
Ki észre sem veszi... a szellem éjben
A legdrágább szó ekép hangzik el:
„Állj meg, ki vagy? Barát!” Jó ugy mehetsz, de
Ha ellen volnál halnod kellene!
Ki a szabadságnak ellensége, annak
Minden magyar halálos ellene.”
De im kivirradt... fölváltnak... Virradj föl
Te is vakságnak átkos éjjele!
S mint engem más őr, a vakságot is más,
Szelidebb mentő váltsa föl vele!
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése