Az magyarok hadairól értettem,
Kiket régi históriákban leltem,
De azmelyet üdőmmel is megértem,
Ez kis írásomba béhelyheztettem.
Ezt nem illik senkinek megutálni,
Nem sok dolog, könnyű általolvasni,
Maradékink itt meg tudják tanulni,
Mint kell hazánk határit oltalmazni.
Szólok az magyarok vitézségéről,
Báthory Zsigmondnak emberségéről,
Egynéhány váraknak megnyeréséről,
Benne lévő törökök veszéséről.
Midőn azért az fejedelemségben
Báthory Zsigmond ült atyja székiben,
Keservesen gondolkodik szívében,
Magyar várak hogy vannak pogány kézben.
Az nagy ellenséghez vagyon haraggal,
Hazájához pedig jóakarattal,
Tanácskozik némely jeles urakkal,
Kiknek ottan beszéle ilyen szókkal:
Vitéz urak, vagyon-é híretekkel,
Hogy szép hazánk majd elborul törökkel?
Az pogány osztozik nemes földünkkel,
Ha az Isten ránk nem néz kegyelemmel.
Semmit nem fog sok adófizetésünk,
Álnokságot gyakran forral ellenünk,
Ok nélkül is felbontja békességünk,
Illik azért, hogy résen legyen fülünk.
Töröknek ellenünk fellobbant szíve,
Romlásunkra szablyával marka tele,
Hogy házunk népeit elvigye kötve,
Míg az lészen, megtörjék addig körme.
Határinkon erőszakkal kóborlott,
Török lakja Lippát, Gyulát,Csanádot,
Elfoglalta Tótváradot s Facsádot,
Sok erős várakot tőlünk elcsatlott.
Vérrel keresték volt régi őseink,
Vérrel oltalmazták nemes eleink,
Serkenjünk fel mi is, édes vitézink,
Török vérrel megázzék rajtunk az ing.
Némely urak mihelyen ezt meghallák,
Elméiket török ellen fordíták,
Báthory Zsigmondot szépen megáldák,
S hadak felköltését őreá bízák.
Az fejedelemnek lőn ott nagy gondja,
Székelységnek szép levelet írata,
Vármegyéket készülettel hívata,
Gazdag zsoldot ez mellett kiáltata.
Az vitézek bátorsággal készülnek,
Sok helyeken új zászlókat kitésznek,
Dobot ütnek, trombitákat zengetnek,
Puskát, szablyát, port, golyóbist szereznek.
Forrás: Versekben
tündöklő Erdély 1. kötet 119-120. old. – Második, javított és bővített kiadás –
Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése