Bogári Fazakas Miklós (1548-1598 után): Psalmus CXIV (187-1589 körül)

Kegyelmes Úr, adok nagy hálát neked,

Hogy minden szerencsén fejemet őrzéd,

Szívet adál, kezeimet vezetéd,

Ennyi hadban ujjaimat viseléd.

Isten volt mindenütt két erős karom,

Minden ellenségtől váram és tornyom,

Paizsom, ótalmom, nagy bizodalmom,

Ő tisztelt fel, hogy ennyi sok országom.

Róllam hogy ily gondod volt, csudálkozom,

Mert emberre ily gondod mire vagyon,

Mi jó benne, hogy szemed így vigyázzon,

Ily számtartásod az apró Ádámon.

Álom és egy semmi az Ádám fia,

Egy buborék, ki elvész, míg nézsz hátra,

Egy árnyék, ki semmi estvére jutva,

Egy füst, ki hamar elfogy, és egy pára.

Láttam magamon gondviselésedet,

Akkor így jelentém könyörgésemet:

uram, most hajtsd le az te egeidet,

Szállj mellém, felhőzd be az nagy hegyeket!

jelentsd mellettem így velem létedet,

Hadd gőzöljenek, üsd meg az hegyeket,

Mennyköveddel verd el ellenséginket,

Bontsd meg nyilaiddal ez sereg népet!

Ezekre nyútsd ki mennyből szent kezedet,

Ments ki, atyám, ez özönből engemet,

Istentelenektől ódd meg fejemet,

Mert hamissan húztak kezet és nyelvet.

Sok új énekkel dicsírlek tégedet,

Ezért neked zengetem hegedűmet,

Hogy ótalmazod az fejedelmeket,

Hogy pogán kardtól így mented én fémet.

Ótalmazd azért Dávidot, szentedet,

Pogánok kezéből mentsd ki népedet,

Kik ellenünk költnek hamis beszédet,

Kik reánk emelték hamis kezeket.

Régi fogadásodat most megadjad,

Én királyságomban népedet áldjad,

Gyermekinket ember korig úgy tartsad,

Mint jó földbe plántákat, szaporítsad!

Szépek legyenek leányink s kedvesek,

Mint templomban szegletek, ajtó felek,

Mint palota oszlopi mely ékesek,

Mint faragott, metszett, drága szép kövek.

Az mi pincénk, csűrünk mindennel rakva,

Mindenféle éléssel legyen dugva,

Barmunk, johunk mezőt, utat befogja,

Sok ezeren tenyésszen, éltünk tartsa!

Gyorsak járó barmaink és kövérek,

Ne törjék várasinkat az törökök,

Ne kergessenek az idegen népek,

Jajt, siralmat ne mondjanak szent népek!

Illyen népet mondanék én bódognak,

Add ezt én időmben én országomnak,

Hadd mondjanak egyebek is bódognak,

Hogy ily gondja ránk az mennyei Úrnak.

*

Székbe Saul király után hogy üle,

Az pogánt is Dávid ottan megveré,

Országért ily hálát ada, s könyörge,

Száznegyvennegyed énekben jelenté.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 1. kötet 106-108. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.