(Részletek)
Az szép szabadságra,
Magyarság javára
Törekedő jó urunk:
Úri dicsőségből,
Mint Krisztus mennyekből,
Alászállott gyámolunk:
Szolgai ruhában,
Katona formában
Hallgasd meg, azmit írunk.
Azkinek örvendünk,
Most annak éneklünk
Vitézlő öltözetben,
Sisakban, fegyverben,
Lovakon nyergekben,
Sátor alatt mezőkben,
Jóllehet sok kárban,
De azért vígságban,
Magyarok örömében.
Ha nyelvem száz volna,
Hogyha szóm víz volna,
Ha mint Körös, úgy folyna:
Szívemnek titkait,
Magyarok örömét
Megírnám bölcs formára:
Jaj, szegény magyarok,
Immár vígadnotok
Egyszer ideje volna.
Sok ideje immár,
Hogy szívünk várton vár
Isteni segítséget,
Elfordult volt űlünk,
Mert nagy sok volt bűnünk,
Szívünk azért rettegett,
Lám, nem haragszik volt,
Csak mint atya sujt volt,
S immár megkegyelmezett.
Dobunkat perdítvén,
Trombitát zendítvén
Jézust, Jézust kiáltunk,
Gyakran könyörögjünk,
Vitéz módon éljünk,
Országvesztőket rontsunk,
Szegény szép hazánkért,
Magyar koronánkért
Ideje vagdalkoznunk.
Mit tehet az eső,
Hó, víz, szeles fölhő,
Hol vagynak most az Múzsák?
Tavaszi szép tánccal,
Örvendező szóval
Nem zengenek az nimfák;
Lám, táborban vadnak,
Lám, egy szívvel laknak
Az jó hajdú katonák.
Ó szegény katonák,
Szeret már az ország,
Semmit ne bánkódjatok,
Igyünk igaz vagyon,
Istenünk jó vagyon,
Meg nem csalatkozhattok,
Szeme fényét szúrják,
Haragját már lássák,
Hogy lesz diadalmotok.
Az ekklézsiáért,
Igaz tudományért
Ű maga föláll talpra,
Mikor zászlótokkal,
Dobbal, trombitákkal
Mentek az kemény harcra,
Adván bátorságot,
Nálatok az kardot
Forgatja csak ű maga. (…)
Vitéz atyáinknak,
Szegény magyaroknak
Nyomdokokat kövessük,
Kit űk nyertek vérrel,
Mi is azon vérrel
Megtartsuk és őrizzük,
Ha német határát
Oltalmaztuk, gondját
Magunknak is viseljük.
Nem szólnánk reájok,
Tudjátok, magyarok,
Ha igazak volnának,
Urakról urakra
Menvén mindnyájunkra
Jobb-e, hogy rótton-rónak,
Kolozsvár nagy kénja,
Erdély pusztasága
Példa az mindnyájunknak.
Ha megfogyatkozunk,
Hogyha nem adhatunk,
Mindjárást megnyakaznak.
Ha vitézek vagyunk,
Úgy is félnek tőlünk,
Árulóknak kiáltnak,
Patkószeget vernek,
Fejünkben szegeznek,
S ez világból kiirtnak.
Méltó hát vigyáznunk,
Méltó könyörögnünk,
Az új fejedelmünkért,
Maradék hazánknak,
Szép ekklézsiánknak
Adatott Gedeonért,
Tegye szerencséssé,
Hosszú életűvé
Isten az sok árvákért.
Keserves nemzetünk,
Szomorodott szívünk
Egyszer hadd vidámuljon,
Rabságábólt estünk,
Siralomból lelkünk
Immár hadd szabaduljon,
Ezeknek fejében,
Boldog reménységben
Minden ember induljon.
Dobunkat perdítvén
Trombitát zendítvén,
Az egekben kiáltsunk,
Erőt onnan kérjünk,
Az ki meghal bennünk,
Jézussal uralkodunk,
Az ki egészségben
Megmarad éltében,
Szép tisztességet nyerünk.
Serény hadnagyinknak,
Jó kapitányunknak
Példájokat kövessük,
Mi nem jobbak vagyunk,
Vagy mi nem több lelkünk
Az övéknél, mit félünk,
Az ellenség is fél,
Abból is jön sok vér,
Semmit ne iszonyodjunk.
Hadat igazgató,
Győzedelmet adó,
Bölcs és hatalmas Isten,
Mutasd meg magadat,
Irgalmas voltodat
Magyari híveidben,
Kiért fejedelmünk
És minden nép velünk
Áldjon tégedet. Ámen.
Forrás: Versekben tündöklő Erdély 1. kötet 130-134. old. –
Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy
1996.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése