(részlet)
Oh, szegény magyar nemzet, bezzeg vak vagy,
Az te szemedben az hályog igen nagy,
Az gonoszság is tebenned igen nagy,
Minden nemzet közt kitől cégéresb vagy.
Bolond ember az azt szokta mondani,
Ki rosta által nem szokott jól látni,
Mely beszéd bizonmajd reám kezd forrni,
Mert ablak által sem tudunk most látni.
Könnyebb az külső lopótúl őrizni,
Minden marháját ember oltalmazni,
Hogysem mint belső ellenségtől óvni,
Azmint magyarok szokták beszéleni.
Mi dolgunk vajjon most nem úgy vagyon-e,
És az mi igyünk ebbennem forog-e,
Olyan hajóban mi nem evezünk-e,
Gondolkodjál csak, majdan jut eszedbe.
Keblünkben vagynak az mérges viperák,
Kik anyjok hasát csakhamar kirágják,
Az embereket kik titkon mardossák,
És fullánkjokat mindenre kinyújtják.
Kicsodák azok, talánd azt kérdened,
Könnyű tenéked azokat értened,
Mert az úr Krisztus megadá esmerned,
Hogyha tenéked jól eszedben jutna.
Jünek ugymond sok tanítók hozzátok
Kik nem tanítók, hanem bolondétók,
Báránybőrt vonsznak följől őreájok,
De megesmérik, hogy gonosz farkasok.
Gyümölcsek olyan, mint savanyú alma,
Avagy Sodoma helyén termett alma,
Kivöl ha nézed, fölöttébb szép tiszta,
Ha beleharapsz, hamuval van rakva.
No nem példázok erről sok beszédet,
Mert azt jól tudom, értitek jó véggel,
Befogadtatok az ti elmétekben,
Reá is néztek gyakran szömötökkel.
Magyarországnak ezek pusztétói,
Minden gonoszságnak ezek indétói,
Kiket mondhatunk hogy ördög fiai,
És álnokságnak álnok formálói.
Forrás: Versekben
tündöklő Erdély 1. kötet 157-158. old. – Második, javított és bővített kiadás –
Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése