(Ajánlva Endrődi Sándornak*)
Nagy Vágyak templomából jöttem,
S megyek az Élet sirkertjébe.
Gördülő ekémmel beszántok
Nyugati Látások méhébe,
Nagy, zakatoló, bús Csendjébe!
A kompot, amelyen repülök,
A Halál kék Lovai vonják.
Tűzcsóvát okádnak körültem,
Tiszamentén a nagy Álomfák…
Mi leszünk itt az új Tűzcsóvák!
Agg denevérek még huhognak,
A malom alján bábelt űznek.
De már a Dómok árnyékából
Kibúg Hajnala az új Tűznek…
S a denevérek mind eltűnnek!
- Jövök a Vágyak templomából,
S megyek az Élet sírkertjébe.
Gördülő ekémmel beszántok
Nyugati Érzések méhébe,
Bús, zakatoló, vak Csendjébe!
(* Isten veled Sándor! A mi utaink elválnak. Eltökéltem magamban, hogy a Holnap, a nagy Jövő Fiaihoz állok. Isten veled agg denevérem; Engem hív a Nyugat és a Jövő! Új Érzések és új Látások ragadnak, amikhez te nem értesz. Sz. M.)
Forrás: Uj Idők XV. évf. 13. sz. 1909. márc. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése