Balla Ignác (1883-1976): Tükörkép

Bús alkonyárnyak kúsznak a falon már.
Ott áll egy Nietzsche-kép. Komor, merész.
S egy lányfej az asztalra ráhajolva,
Ezüstlapú finom tükörbe néz.
*
AZ ARC:
Mi lesz velem? Már elrohan felettem
Az élet dús diadalszekere.
Én már lebuktam róla, le a porba
És szivem-lelkem sebekkel tele.

A TÜKÖR:
Szemed körül már ott a sok barázda.
Felszántotta sok gyötrő pillanat.
Ó, mélyen járt a gondolat ekéje,
Sebet ütött a homlokod alatt!

AZ ARC:
Mi lesz velem? Amiben eddig hittem,
Már megtagadtam minden hitemet.
Hát van-e lét? Vagy elmúlás sincs?
Csak tagadás, mely mindent eltemet?

A TÜKÖR:
Szemed nézem… Lelked kifosztott oltár.
Nagy istenét az eszme űzte el.
A gondolat hited rommá tördelte
S a rom fölé új oltárt nem emel!
*
Az alkony nő… A tükör nem felel már.
Csak ott borong benne a Nietzsche-kép.
A lány fejét az árnyak elborítják…
S az est halkan  a női szívbe lép...

Forrás: Uj Idők XV. évf. 15. sz. 1909. ápr. 11.