Nádass József (1897-1975): Vers, tengerparton

Ki elfelejtetted a beszédet
s gondolataid malmát csendben járatod magadban,
Egyszerű, esendő ember, vesztett ügyek szolgája,
Ülj le a sziklára s hallgasd a tenger szavát.

Mit elmondani ugyse tudsz,
mi elporlad és szétmállik szavakban
Mit megfojt a vers és mondat szabálya
Az harsog itt, figyeld a hullám taraját.

Hajladozó, szenvedő fák állnak e meggyötört földön,
Keményen állnak, mégis szeliden,
Az égre mutatnak s a távolba néznek.

A pusztító elpusztul majd a legyőzetik a fenhéjázó győző,
Az élet marad, hallod, így harsog a hullám.
S a fény, mit el nem nyelhet poklok sötétje sem!

Forrás: Uj Idők 52. évf. 1. sz. 1946. jan. 5.