Lampérth Géza (1873-1934): Sphynx

 
I.
Nem tudom, mit akarsz velem?

Hivod szívem’… hő lángra szítod.
S ha ég – lehűtöd, eltaszítod.

Szólsz hozzám, szavad meleg édes.
És hallgatsz – ajkam ha beszédes.

Forró vággyal reám tekintesz.
Viszonzom – s hidegen leintesz.

Elkerüllek – elém kerülsz te.
Követlek – és elmenekülsz te.

Nem tudom, mit akarsz velem -
Játék-e ez vagy – szerelem?

II.
És egyre biztat a szívemnek
Meleg, sóvárgó vágya:
- Most ragyog rád a déli nap,
Kerted virági nyilanak,
Eredj… most menj utána!
De megszólal lelkembe’ tiltón
A hideg, büszke dac:
- Elérhetetlent ki űz hiába,
Mind szálmalomhús, balga, kába -
Megállj!… nem mégy, maradsz!

S míg fájó-édes gyötrelemmel
Igy tétovázva állok:
Az alkony hűs fuvalma ár,
Kertemre hull az őszi dér,
Hervadnak a virágok…
S a meleg vágy és a hideg dac
Elül majd csendesen,
S veres-bús őszi alkonyatba’
Áll majd két meddő, letarolt fa -
Én és te, kedvesem...

Forrás: Uj Idők XV. évf. 11. sz. 1909. márc. 14.