Jékely Aladár (1846-1919): Fehér virág

 
Nem irigyeltem soha semmit,
De ha fehér virágot láttam,
Azt mindig,m indig megkivántam.

Szegény anyám, az édes, áldott,
Talán fehér virágra nézett,
Amikor a szive megérzett.

Onnan eredt talán a lelkem,
S azért van, hogy én minden szépet
Virágnak képzelek s fehérnek.

Nekem a jóság, barátság, hűség,
A szerelem, az eszmék, álmok,
Mind, mind, édes, fehér virágok.

Szegény vagyok, sötét a sorsom,
de ha fehér virágra nézek,
Felejtek minden sötétséget.

Szemfödőmre fehér virágot
Hintsetek majd, ha sirba térek,
Hogy ott se lássak sötétséget.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 25. sz. 1909. jún. 20.