Martos Ferenc (1875-1938): Hallgatás

Mohos vár szirtfokán kihajlik egy lány,
Haja hullámzó, mint aranypatak…
Alant a mélyben áll egy bús lovag,
S mindkettő néma és mindkettő halvány.

Nem szólnak, nem mozdulnak, csak úgy állnak,
Talán régóta nem is élnek ők.
A sisakon, a vérten rozsda nőtt,
S divatja ósdi a selyemruhának.

Szerelmük úgy nőtt mint tenger dagálya,
Nem kellett hozzá földi szóbeszéd…
S rájok hullajtja sárga levelét
Egy vén platánnak foszló koronája.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 11. sz. 1909. márc. 14.