Kárpáti Aurél (1884-1963): C-moll

 
A padlón véres tűzkígyók suhannak,
Föl-fölszisszen a hamvadó parázs,
S a vén karszék homályos öblén
Átfut egy halvány, piros villanás.

Valaki ott künn nedves ujjal
Simogatja a sötét üveget
S hallom, amint a tűzfalak közt
Hosszan jajongva, utolsót nevet.

S emlékezem. Ázott, öreg kapukra,
Mik gyászosan, sötéten integetnek,
Sok szomoru és fáradt alkonyatra,
Könnyeire: egy régi szerelemnek.

S míg benn, a  puha homályban az óra
Selymes, lágy szókat pergetve beszél
És könytelen sírások fojtogatnak:
Kinn a csatornán fölzokog a szél.

Az égigérő rezgő húrokon
egy láthatatlan kéz végigszalad
S suhogva, halkan muzsikálni kezd
Az őszi eső ablakom alatt.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 17. sz. 1909. ápr. 25.