Gyökössy Endre (1880--1957): Hivogat Kelet

 
A tornyos paloták árnyéka alól
Keletre vágyakozom,
Hol több a levegő, az illat, a föld,
Hol kevesebb a kő, a füst, a korom.

A palotaerdős Párisokat én,
Haj, soha nem keresem,
Lelkem a kék eget csókolja mohón,
A végtelen pusztát öleli szemem.

Itt, a Duna partján, Páris-Budapest,
Ha görnyed, vagy ha mulat.
A szive, a szive; élete, álma:
A fénye, a foltja büszke Nyugat.

Itt töröm én is át kis életemet,
A kenyér ide kötöz.
Már meg is szoktam a zajt, a rohanást,
Érzem: a robotom itt lesz örökös.

De ha tán veszettül gyötörne a harc
S paskolna idő előtt:
A roppant Kelet vad földjén keresek
Új dalhoz ihletést, munkához erőt.

Kimegyek a puszták kék ege alá,
Futok az ember elül.
Csak a földdel, éggel; a tűzzel, vízzel
Ereszkedem szóba bizvást egedül.

Heverek a szellős sátorok alatt,
Hol a csend s zaj csupa dal,
Megérzi szívem az ős ritmusokat
S megifjul elalélt erőm mihamar.

S akkor Párisunkba, a Dunapartra
Sietek vissza megint.
Újabb palotákhoz hordom a követ
És mondom az új dalt a szívem szerint!

Forrás: Uj Idők XV. évf. 16. sz. 1909. ápr. 18.