Fekete Sándor (19. sz.): Könny

Ne peregj az arcon végig,
Ne csillogj a szempillákon
Mit keresel, tiszta könny, még
E világon?

Forró csepped ne ragyogjon,
Rejtőzzék a szívbe mélyen,
Hogy a gúnyos mosoly hozzád
El ne érjen.

Ki manapság könnyet hullat.
Azt mondják rá: Ósdi, avult,
A könnyező szenvedésnek
Divatja mult.

Tél van mostan, zimankós tél.
A kopár föld nem hajt rózsát.
Megdermeszti a könnyet a
Zord valóság.

Szunnyadj csak a szív fenekén,
Észrevétlen jobb ott néked,
Bár az el nem sírott könnycsepp
Fáj és éget.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 4. sz. 1909. jan. 24.