Meglátogattam újra kis lakunk –
Gyermek reményim tündér kertiben,
A régi minden, udvar és a kert
S benn a szobában minden rendiben.
A régi óra ketyeg a falon
Király s Kossuth békén megférnek ott,
A szekrényen vén, ócska bibliánk
Miatta szemem sokszor könnybe’ volt.
Gyermek valék s anyám nem engedett
Ki az udvarra játszni engemet,
Míg e könyvből fel nem olvasék
Neki naponként négy-öt levelet.
Ha olvasni hívott, csak sírtam én,
Hogy inkább játszani nem mehetek,
Még gyermek-ésszel nem tudhattam azt,
Hogy e könyv törli le sok könnyemet.
Áll még ódon sütőnk az udvaron, -
Hányszor sült egykor benn’ meleg lepény!
Azt ki is tudná mind elmondani!
Oly régen volt... de jól emlékszem én.
A kertben alma-, szilva-, körtvefák,
Oly jó gyümölccsel szolgál mindenik,
Nem ízlelé meg édes jó anyám,
Pedig ő oltá, ő ápolta mind.
Asztalhoz ültünk... Régi, régi minden,
A csonka villa, kés a meghajolt,
Csak a kenyér más ott az asztalon
S a kedv nem olyan, mint a régi volt.
Minden csendes most, könnyre könny tolul.
„Apám! Szemén úgy látom könny rezeg.”
„Oh nem fiam, csak gyenge a szemem,
Azért ejt néha, hidd el, könnyeket.” –
Najnyó* sem szól, de jól belátom én,
Hogy fáj szívének nagyon valami,
Ha kérdem olykor, mért oly bánatos?
Soh’ sem akarja ő bevallani.
Anyám! Bús lelkem fényes csillaga,
Beh más világ volt itt, míg itt valál,
Kis otthonunkba oh szent drága lény,
Mi sok boldogságot varázsolál!
Kis testvérim mondták a múltkor el,
Hogy kis szobánkból merre távozál,
A koporsóba s ezzel sírba le.
A pap úgy mondta lelked égbe száll. –
Én nem kutatom merre és hová,
Csak azt tudom, nem vagy hon jó anyám,
Ha otthon volnál lelkem fénye te,
Nem ülne bánat fiad homlokán. –
Én nem tudom, hogy merre távozál,
Csak azt tudom, hogy nem halsz meg soha,
Mert gyermeked szívében életed,
Márványnál szebb emléket alkota.
Fénylő ruhában, arcán égi fény,
Álmomban így gyakorta megjelen.
Nem szól, de szava visszacseng nekem:
„Higgy Istenben, s dolgozzál gyermekem!” –
Én nem kutatom merre és hová,
Csak azt tudom nem vagy hon jó anyám,
Ha otthon volnál lelkem fénye te,
Nem ülne bánat fiad homlokán. -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése