- Legenda –
Krisztus
egyszer egy szép reggel
Utra indul
szent Péterrel.
Nem lovon
vagy szamárháton
Mentek át
a rónaságon,
Hanem csak
ugy gyalog szerrel,
Mint
szokott a szegény ember.
Lassu e
mód, de biztosabb
S hozzája
még gyönyört is ad.
Ámde Péter
szép eszével
Ezt az
előnyt nem éri fel.
Bár nem
mondja, de mutatja,
Hogy a
gyaloglás untatja,
Sőt ugy
titkon egyre sohajt
Elárulva
azt az óhajt:
Hej ha
volna, módja volna,
Felülne
egy délczeg lóra,
Puha
nyereg, biztos kengyel...
Ugy
haladna kényelemmel!
A szamár
sem megvetendő,
Rajta az
út megtehető:
Biztos
léptü szelid állat
Széles
háta, jó kínálat.
Krisztus a
sok sohajt hallva
Végre is
csak megsokallja,
Hátra néz
hű Péteréhez
S hozzá
kezd ily szép beszédhez:
„Tudom, ne
is mond te nékem,
Sohajtásod
mire véljem:
Felült
Laczkó a nyakadra,
De ha
délczeg ló akadna,
Vagy ha az
nem, hát egy szamár,
Akkor,
tudom, nem sohajtnál.
Pedig ti
is jól tudjátok,
Hogy nincs
annál nagyobb átok,
Mint mikor
a zabos lóra
Néha rá
jön a bolondja:
Ütöd,
vered, mind hiába,
Szépen ott
hagy a hinárba.
Hát még az
a szamárféle
Hogy ha a
vizpartra ére
S
tükörében megpillantja
Jó egy
asszony, tehént hajtott
A
bornyával s arra tartott.
Kérdi
Péter: „Hova, merre?”
„Hát csak
ide, hát csak erre...
Legelőre a
határra,
Lakjék jól
a szegény pára.”
S avval
egy párt reácsapott
S ismét
hazafelé tartott.
„De hát
asszony”, kérdi Péter,
Mi lesz
már most a tehénnel?
Ki viseli
néki gondját?
Ki
szoptatja meg a bornyát?
„A jó
Isten” – mond az asszony –
Nekem
otthon dolgom vagyon.
Kenyért
sütök estebédre
Hevitnem
kell kemenczébe,
Kaszálónk
van kinn a réten,
Meg kell
lenni még a héten.
Nem
folytatja tovább a szót,
szép
csendesen elballagott.
Szóla
Jézus: Nó lásd Péter
Gondolj
most már a tehénnel,
Te vagy
Isten, reád hagyta
Vigyázz,
hogy ne jöjjön bajba.
S a
nyakába Szent-Péternek
Egy
karikás ostor termett,
Hogyha
szükség volna rája,
Legyen
mivel dirigálna.
S im csak
nehány pillanatra
Jön egy rakás
bögöly fajta
S neki
esik az állatnak,
Többé
békén nemállhatnak:
Kunkoritott
bojtos farkkal
Tehén,
borju messze nyargal.
Zsong
utánuk a sok féreg,
Eszi
Pétert mérges méreg.
S mert a tiszte ugy kivánja
Ostort bontva neki vága.
Fut lihegve bokron, árkon
Túl a harmadik határon.
„Boczi, boczi!” kiáltozza,
Már a mint a sorja hozza.
De azok ám nem figyelnek
Most a völgynek, majd a hegynek
Futnak, futnak
Ahogy tudnak,
És Szent-Péter
- Nem venném fel
Legalább is száz forintér –
Tehént, borjat utol nem ér.
Itt átesik, ott bukdácsol
Szurva, tépve a bogáncstól.
Alig liheg, alig birja
Képzelhető nagy a kinja.
Öreg este lett, a mire
A két állat szelidüle
S ő még nyargal, váltig nyargal
Észbomlasztó vad haraggal.
Be is érte utoljára
Bosszankodva hogy igy jára.
Visszahajtá a két párát
S hallá Jézus dorgálását:
- Látod Péter, látod, látod,
Hogy tudnád te a világot
Ugy vezetni, ahogyan kell,
Mikor nem birsz egy tehénnel...?
A mit
Isten reád biza
Az
erőddel ne élj vissza;
De tul
se lépj a határon,
Szégyeneddé
hogy ne váljon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése