Kerekes Izsák

Hallottad-e hírét a híres Szebennek,

A híres Szebennek s a híres Mohának,

A Mohában lakó Kerekes Péternek,

S Kerekes Izsáknak, ő felnőtt fiának?

Ez egyszer ittason ment az istállóba,

Ott is lefeküvék a lovak jászlába.

Egyszer csak kimene az ő édesapja

A tornácba, s lenéz onnan a határra.

Hát bizony jődögel nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,

Nem tudják, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondolják: a szebeni rácok.

Ekkor csak lemene Izsák édesapja

A lovak jászlához s ilyen szókkal mondja:

„Kelj fel, fiam, kelj fel, jó Kerekes Izsák!

Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,

Nem tudjuk, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondoljuk: a szebeni rácok.”

Ekkor megfordula az első álmából,

De mégsem kele fel a lovak jászlából.

Másodszor kimene az ő édesanyja,

S ilyen szókkal költi igen hamarjába:

„Kelj fel, fiam, kelj fel, jó Kerekes Izsák!

Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,

Nem tudjuk, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondoljuk: a szebeni rácok.”

Ekkor megfordula második álmából,

De mégsem kele fel a lovak jászlából.

Harmadszor kimene szép gyönyörű mátka

A tornácba, s mindjárt lenéz a határra.

Hát jő az ellenség igen hamarjába,

És leszalada ő a lovak jászlához,

És így kezd beszélni a kedves urához:

„Kelj fel, szivem, kelj fel, itt van az ellenség,

Nem tudjuk, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondoljuk: a szebeni rácok.”

És ekkor felugrék jó Kerekes Izsák,

Igen hamarjába a lovát kihozák,

Felköté a kardját mindjárt oldalára,

S felfordula szépen jó barna lovára

És visszatekinte s ilyen szókkal beszélt:

„Kiontatom vérem apámért, anyámért,

Megöletem magam szép gyűrűs mátkámért,

Meghalok én még ma magyar nemzetemért.”

E szók után lovát sarkantyúba kapja,

S az ellenség felé nagy bátran ugratja;

Hát, jőnek a rácok, ő meg előttök van,

Kard-emelve vágtat igen iszonyúan.

„Add meg magad, add meg, jó Kerekes Izsák!”

- A rácok előre neki azt kiáltják –

„Látjuk, hogy vitéz vagy, de csak egyedül vagy,

A reménység téged most mindjárást itthagy,

Akármint mesterkedj, a mi kezünkbe vagy!”

„Mit adok rajtatok, ha egyedül vagyok!

Kard nem jár meg engem, akármint vágjátok!” –

Mond Kerekes Izsák s vagdal jobbra-balra,

Hullatja a rácot a kardja egy-másra,

Egy elémentébe gyalogösvényt vága,

És visszajöttébe szekérutat nyita,

De ekkor megbotlék a lovának lába,

Ő meg a lováról a földre borúla.

Jó Kerekes Izsák így járt a lovával,

A rácok pediglen karddal és dárdával

Vágják, ölik őtet s mindaddig göbődik,

Amíg egyet sem rug s nem is vergölődik.

Így pusztították el Kerekes Izsákot,

Aki a kardjával levága sok rácot.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 27-29. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.