Gyermekded kost, fehér gerléket,
Első-fű-bárányt, vért és velőt
Áldoztam már négy éves koromban
Száz-arcu Hágár előtt.
Ég a tűz Hágár szent oltárán
S én tisztulóan lesem, lesem,
Szinte harminc éve várom én már,
Jön-e a szerelmesem?
Tisztátalan valék, vagy tiszta,
Nem tudom s azt se mit akarok.
Csak azt tudom, hogy Asszony az oltár
S asszony nélkül meghalok.
Ló-sóskás parlagon ébredt föl
Egykor e bűnös, ős szerelem:
Róza, a szomszédék kis Rózája
Bujósdit játszott velem.
Nem hallottam akkor Hágárról,
Csupán a vérem rítt, kacagott
S hiába jött azóta Kant, Spencer,
Mégis a régi vagyok.
Leköpöm és csókolom őket,
Ők: a semmiség és a világ
S nekik viszem az Élet-vásárból
A legszebb vásárfiát.
Kiknek bőrét nem érinthettem,
Szeréna, Zsóka, Trud, Irén,
Irma s az Ég tudja, kik még: álltam
Gőgösen mindük szivén.
S ha vásárolnom kellett csókot,
Behunytam a szemem és szivem:
Ennyi szelid, bus erőt nem vett még
Perditákon senkisem.
Úgy csókolok én, mint egy isten:
Friné és Genovéva rokon,
Mikor én csókolok. Nem a némbert,
Én magamat csókolom.
De szeretem őket mindegyig,
Magdalénát és szűz Máriát,
Szeretem e nemem-ölő tábort
S a csókos komédiát.
Párisban ezerszer elnéztem
A kicsi, bérmáló szüzeket:
Hosszu ruhában, fehéren, maflán
Mentek, mint a betegek.
S ezek kutfői a Jövőnek,
Kiknek koszorut én most fonok.
Im, ezek lyányai szent Hágárnak:
A jövendő asszonyok.
Szeretem, ahogy megszületnek,
A csecsemőt, süldőt, vént, nagyot,
Szeretek én mindenkit, ki asszony:
Igaz, bus férfi vagyok.
Hágár tüzébe bedobálom
Mindenem, amim van, örömest
S ha koldus vagyok, majd jön érettem
Egy irgalmas, őszi est.
Hágár tüzébe bámulok majd
S tarka, szép asszony-ravatalok,
Vér, emlékek buknak a szent tűzbe
És csókot hány egy halott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése