Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. 

 

Áldott teste, lelke csak érettem fárad.

Köszönöm, Istenem az édesanyámat!

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. 

 

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

- itt e földön senki sem szerethet jobban! -

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

Istenem, köszönöm az édesanyámat! 

 

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! 

 

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy-nagy bánatunkat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését! 

 

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat! 

 

Szokolai Sándor: Édesanyánk

 

Édesanyánk, rólad szóljon az ének,

Szereteted, törődésed megköszönjük néked!

Álombölcsőnk te ringattad, dalainkat te dúdoltad,

Lázas álmunk virrasztottad, sírásunkat csitítottad,

Rólad szól az ének! 

 

Édesanyánk, rólad zengjen az ének,

Áldozatod, segítséged megköszönjük néked!

Első szóra tanítottál, mosolyoddal vidítottál,

Minden jóra példát adtál, szeretetre tanítottál,

Rólad szól az ének.

Kiss József: Egy sír

Valahol messze

Valaha régen,

Megástak egy sírt

Temető-szélen. 

Fája elsüppedt,

Hantja behorpadt,

Ki nyugszik ottan,

Azt én tudom csak -

Én tudom csak. 

Nem jártam arra,

De odaszállnék;

Nem láttam soha,

De rátalálnék:

Valami titkos

Erő él bennem,

Azt megmondané:

Merre kell mennem -

Merre kell mennem.  

Te alszol ottan,

Édes jó anyám!...

Kietlen gond közt.

Sivár éjszakán -

Ha éltem sorát

Meghányom-vetem:

Hej, azt a sírt be

Meg is könnyezem -

Be megkönnyezem!

Benedek Elek: Édesanya nevenapján

Az én szívem dobogása:

édesanyám imádása.

Szava nincsen,

dala nincsen,

de meghallja a Jóisten. 

 

Az én szívem dobogása:

a Jóisten imádása.

Hozzá küldöm el imámat:

tartsd meg az én

Jó anyámat!

Áprily Lajos: A kertbe ment

Forrás: http://www.showyourart.net/galleries/showArtObject/10879/Alte_Frau_im_Garten

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,

a virágosod és a pázsitod,

Én nem tudom, virágok ültetését

ágyásaidból hogy igazítod. 

 

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve

júniusi vasárnap hajnalán,

beteg lábával és beteg szívével

bánatosan kertedbe ment anyám. 

 

Uram, tele volt immár félelemmel,

sokszor riasztó árnyék lepte meg,

de szigony-eres, érdes két kezével

még gyomlálgatta volna kertemet. 

 

A kicsi teste csupa nyugtalanság,

s most elgondolni nem tudom, hogy ül.

Virágosodban könyörülj meg rajta,

hogy szegény ne szenvedjen tétlenül. 

 

Mezőiden ne csak virágmagot vess,

virágaid közé vegyíts gyomot,

hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:

asphodelosod és liliomod. 

 

Komjáthy Jenő: Anyámhoz

Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,

Szívedből szeretet s élet szakad;

Nappalodik a szenvedélyek éje,

Meleg sugárként ömlik szét szavad. 

 

Buzdíts a jóra, óvj a küzdelemben,

Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!

Szívedbe Isten lelke költözött...

Áldott vagy te az asszonyok között! 

 

Ragyogjon arcod és ne sírj miattam!

Bár most levert és bús vagyok,

Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség

Övedzi majd e büszke homlokot! 

 

Te csak szeress, ne legyen semmi gondod,

Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod

És drága könnyeiddel öntözöd!...

Áldott vagy te az asszonyok között! 

 

Tenszíved az, mi téged fölmagasztal,

Virágok nyílnak lábaid nyomán,

Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly,

Amerre jársz mint égi látomány: 

 

S hol szebb világok tiszta üdve támad,

Te oda szállsz. Kivívtad koronádat,

Körötted minden fénybe öltözött...

Áldott vagy te az asszonyok között! 

 

Üdvöz légy, jó Anyám! Malaszttal teljes

Szívedhez járul boldogan fiad.

Szívem remeg, mert üdvössége teljes,

Szívem zokog, de az öröm miatt. 

 

Ó, mert áldás nő az áldás helyén:

Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én!

Várnak reánk nem ismert gyönyörök...

Áldott vagy te az asszonyok között! 

 

Czvikk Péter: Halottak napján

Szürke ködben táncolva csalfa,

lidérces gyertyafények,

Lélekláng lobog a sírok fölött,

Fölötted ülök. Márványtakaród

hideg, kemény fedél. 

 

Magam hordozza a Halál leheletét.

Zokogva borulok melléd. A föld

engem is magába nyelve;

hogy feküdjünk egymást ölelve. 

 

Arcom a sárba tiporja a bánat,

Könnyeim szívedig folynak,

Halottak napján csak könnye van

az életbe börtönzött fogolynak. 

 

Várnai Zseni: Munkanélküliek

Forrás: http://www.tothbela-1948.eoldal.hu/

 

Fiam, nyisd most tágra a szemed,

és nézd, ez a komor embersereg,

amely itt előttünk elviharzik

sötéten, mint a fekete végzet,

a tested, a lelked, a véred. 

 

Úgy mennek, mint a felkavart avar,

mely szörnyű mélységeket takar,

mint egy megindult rengeteg erdő

nagy, hatalmas, félelmet keltő,

ó, reszkessen a szíveden végig

én gyermekem, amit én most érzek,

és mozduljon meg benned a lélek

az első gyilkos, vad haragos lánggal,

és szálljunk pörbe a világgal,

amely gaz, hazug és cudar! 

 

Nézd, mennyi csüggedt, elernyedt kar,

ez mind munkát, robotot akar,

nézd, mennyi sápadt, éhező gyerek,

ez mind hiába sír kenyeret. 

 

Nem hallják fönt az ínség szavát,

ó, nézzed a sok sápadt anyát,

hogy cipeli válluk a gondot,

a szemük, mely annyi könnyet ontott,

reménytelenül a semmibe réved. 

 

Fiam, hadd rázzalak föl téged,

hogy látva láss, és gyűlölve gyűlölj,

és ismerd meg, kiket gyűlölnöd kell;

ki aranyban fürdik, és bíborban kel,

mert gyilkosok mind, és rablók, és gazok,

mert rablott a pompa és rablott a fény,

milliók szájától elrabolt a kenyér,

és millió élettől elrabolt élet! 

 

Ó, lázadozzon tomboljon a véred,

amint itt rajzanak az utcákon végig,

és arcukon ordítva sötétlik

a szörnyű élet fölgerjedt keserve,

amint itt mennek lázban, tűzben, merve

az alkotó, az ínséges hadak,

számonkérni a rablott aranyat.