Kosztolányi Zoltán (1879-1953): Egy barátomnak

 
Ha majd e világon utolér a bánat,
Ha a boldogság, mint elérhetlen távol
Tünik fel előtted, szemed könybe lábbad,
S üldözve a sorstól nyugalomra vágyol:
Ne csüggedj! Ne csüggedj! Bizzál erős hittel,
Azt, ki sok szenvedést erős szivvel türt el:
Nem hagyja el soha, segiti az Isten, -
Ne csüggedj! Ne csüggedj! Lelj vigaszt a hitben!

Hisz „derüre-ború” az embernek élte,
Szilárd állandóság soha sincsen benne.
A kinek életét bő ’s csapás nemé érte,
Mintha jó sorsának végre sohse’ lenne:
Úgy él a jelennek, nem küzd az a létért, -
S tündér délibábja szemfényvesztő képét
Elűzi a balsors egy pillanat alatt
Leroskad s talán a szive is meghasad.

De a szenvedések megedzik a lelket,
Nem ér váratlanul a sorsnak csapása.
Szenvedélyed, vágyad vakon sohse’ kerget
Hiú ábránd-képek kéj hajszolására.
Viseled nyugodtan sorsüldözött sorsod,
S míg terhes igáját béketürőn hordod,
Tövises útadon talán rózsa is vár,
Melytől szenvedésid nem olyan ölők már.

Balzsam az öröm a sorsüldözött szivre,
Behegeszti lassan a tágra nyilt sebet;
Akad a szenvedő embernek is hive,
Kinek kebelére bút felejtni mehet,-
A szenvedés közt is akad olyan óra,
Melyben reád  sors bút-csapást nem szóra,
Melyben a bajokért jutalmadat lelted,
S feleded a bút, mely sorvasztá a kebled

De hogy béketűrőn viselhessed sorsod
Hogy majd le ne sujtson a sok bú és bánat,
Midőn az üldöző sors igáját hordod
S ha békét óhajtva szemed könybe lábbad
Szilárd bizodalmad vesd az ég Urában,
Merülj el lelkeddel a szent bibliában:
Akkor megszilárdul hited, szived, lelked
S erős hited, lelked lerogyni nem enged.

Forrás: Tanulók Lapja 3. évf. 35. szám, 1896. aug. 30.