Lelkem fiai!
Sokáig válogattam benne, minő megszólítással kezdjem a Hozzátok intézett szómat.
Előttem volt a nagy angol tudós sémája, ki mint az oxfordi egyetem rektora az egybegyűlt diáksereget a Veni sancte után ezzel a megszólítással címezte: „uraim, mylordok, érsekek, püspökök, lelkipásztorok, lordmayorok, aldermanok, mérnökök, tábornokok, doktorok, Bathrend, térdszalagrend lovagjai, hajóskapitányok, admirálok – világcsalók, naplopók, útonállók! -. Igenis: mindezek válhatnak belőletek , a szerint, amint magatokat viselni fogjátok.” Azonban én utánozni még a nagy embereket sem szeretem.
Van egy rátok alkalmazott régi kifejezésem, amelyben a magyar fiatalságot elneveztem acélfiatalságnak. Más nemzeteknek van aranyfiatalságuk (jeunesse dorée), kik arra büszkék, mi magyarok büszkébbek vagyunk az acélfiatalságunkra. Azonban én ismételni saját magamat sem szeretem.
Nekem jogom van Titeket lelkem fiainak szólítani, mert a saját lelkemet látom Bennetek ezerszeresen sokszorozódni.
Ugyanazt a dicső fiatalságot látom magam előtt most, aki ötven év előtt engem és kortársaimat, az akkori írókat körülvett; csak a számotok szaporodott meg: ahány százan voltatok akkor, annyi ezeren vagytok most.
S ugyanazt a szent szózatot hallom ezerszeresen visszhangzani ajkaitokról most, amit elődeitektől hallottam égnek és földnek hirdettetni: „szabadság, egyenlőség, testvériség!”
Ez a hármas jelszó volt az a bibliai mustármag, melyből Magyarország cédrusfája felnőtt, és még egyre növekedik.
E hármas jelszóban van Magyarország lételének alapja, a magyar nemzet hatalmának joga kifejezve. Ezek a vezéreszmék tesznek egy nemzetet hadban erőssé, békében boldoggá. S aki e három eszme közül egyet eldob magától, a másik kettőt is elveszíti. Ezt a hármas varázsigét őrzi a mi alkotmányunk frigyládája.
A magyar tanuló fiatalság, nemzeti műveltségünk élő kifejezése, ivadékról ivadékra híven megőrizte elődeinek ezt a frigyládáját. Soha semmi szenvedély, semmi kényszer, semmi érdek nem bírta a magyar tanuló fiatalságot eltántorítani. A frigyládát elvehették tőlünk, de a benne elzárt kincseket nem kobozhatták el.
Pedig sok megpróbáltatást kellett fiatalságunknak kiállnia.
Öt évtizeden át figyeltem aggodalommal, láttam örömmel, mint váltja fel egyik ifjú nemzeték a másikat. Mindig ugyanaz a szellem maradt meg; egyik ivadék a másiknak adta ár örökségül. És most az ötödik évtizedben ugyanezen oltár előtt látom áldozni hazám tanuló fiatalságát: ugyanazon jelszavas zászlókat lobogtatni kezében.
Szorongó szívvel szemléljük, közelben és távolban, hogy foszlanak le másutt rongyokban e dicsőséges zászlók! Hogy áldozzák el a szabadságot a bosszúért, az egyenlőséget a kiválóságért, a testvériséget a gyűlöletért más nagy nemzetek fiai. S a legjobb fiai: a múzsák tábora! Hogy készülnek testvérgyilkos harcra, amely saját hazájukat megbénítja, alkotmányukat megrendíti, hogy vezetnek népfajt, felekezetet, politikai pártokat irtó küzdelemre éppen azok, akiknek azért van adva a kezükbe a fáklya, a tudás fáklyája, hogy nemzetük előtt a hazaszeretetet, békeszeretet helyes útját megvilágítsák, de nem hogy gyújtogassanak vele!
Hála a magyarok Istenének, hogy ez a ragály nem fertőztette meg a magyar ifjak lelkét.
Ti megmaradtatok a szabadság, egyenlőség, testvériség híveinek; s a magyar tudományos egyetem fiatalsága adott magasztos példát a saját keblében létrehozott békeszövetséggel az egész művelt világ fiatalságának, példát arra, hogyan lehet bölcs mérséklettel, testvéri indulattal a közös haza és közös szabadság szeretetével egymással ellenkező felfogásokat kibékíteni.
Ez az 1848. március 15-ikének a szelleme. Így tettek a Ti elődeitek, az én kortársaim; egyenlővé tették az embert, magukhoz ölelték a testvért, s midőn a szabadságért kellett küzdeni, az egyenlővé tett honfi, a felkarolt testvér együtt harcolt velünk a szabadság ellenségei ellen.
És még ma is „in hoc signo vinces!”
Ezt az ötven év előtt a Ti elődeiteknek átadott lelkemet látom én Ti Bennetek föléledve s mindazoknak a lelkét, akik akkor velem együtt voltak: Petőfiét s az ő tizeiét.
Azok már megtértek Istenhez, ki nekem engedte, a legutolsónak, hogy az ő nevükben is üdvözöljelek Titeket, lelkemnek fiait.
Legyetek boldogok a boldog hazában!
Szabadok a szabad hazában!
Erősek és becsületesek az erős és becsületes magyar nemzetben!
Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 12. szám, 1898. márc. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése