Ritka könyv, mely ennyire behízelegné magát az olvasó jóindulatába! Jó hír jár előtte: megkoszorúzták az akadémia Nádasdy-díjával, miben a Toldi estéje óta nem részesült munka; megjelenésével föléledt a verses regény műfaja, amely nálunk régóta nem talált művelőt; szerzője még egészen fiatal ember és maga a mű remek köntösben került a könyvpiacra Neogrády Antal hangulatos képeivel ékesítve. Mennyi szerencse a Vesztett boldogság-ra és Erdélyi Zoltánra nézve!
Verses regényünk mindössze három nevezetes: Balogh Zoltán Alpári-ja, a Gyulai Pálnak csonkán maradt Romhányi-ja, meg a Délibábok hőse Arany Lászlótól. Nem kevés ez, mert verses regényt írni: nem tartozik az irodalmi termelés könnyebb feladatai közé. Puskin-nak tíz esztendejébe került, míg Anyegin Eugén-ját megköltötte; Byron úgyszólván egész életén át dolgozott a maga nagy verses regényén. Kiapadhatatlan költői érnek, el nem sekélyesedő kedvnek kell itt kezet fognia tervező leleményességgel. A verses regényt parancsoló formai és szerkezeti okok arra utalják, hogy kerülje azt az elágazó meseszövést és fordulatokban gazdag bonyodalmat, mi kötetlen beszédű édestestvérének tulajdona. A verses regény meséje egyszerű és csattanós, rajza nagy vonásokból áll, fő művészete az állapotok költői kiszínezésében, hatalmas érzelmek és szenvedélyek tragédiát teremtő szembehelyezésében vagyon. Eseményeit inkább a szereplők lelkének tükrében szemléljük, mint epikai súlyukban. Mindezzel számol ama meghatározás, mely a verses regényt más néven lírai regénynek mondja.
A boldogság szelid madárka,
Kezünkre száll egy szép napon,
Dalol nekünk s csodás dalára
Virágban áll a völgy s halom.
De jaj, ha akkor meg nem fogjuk,
Ha tőrünk akkor rá nem dobjuk,
Örökre elszáll, elrepül…
S hiába hívás, köny, s a bánat,
A vad madár csak messzebb szállhat,
Új tőrt örökre elkerül!
Íme, ebben a költői hasonlatban összegezte Erdélyi Zoltán a Vesztett boldogság alapeszméjét. Az a két ember, ki a boldogságot elszalasztja: Radó Laura és Kovács Jenő. Szeretik egymást, de Laura azért mégis férjhez megy Peténdy Oszkárhoz, az unott szívű fővárosi gavallérhoz, mert így kívánja halálos ágyán atyja, az elszegényedett földesúr; Jenőnek pedig nincs annyi erélye, hogy tiltakozó szavát ez ellen fölemelje. Mi lesz a vége? Oszkár és Jenő pisztollyal állanak egymással szembe és Oszkár holtan marad. Laura most már szabad, de Jenőt sosem látja többé viszont: közöttük áll a múlt riasztó emléke s ők boldogtalanok teljes életükre…
Ez a történet rég megpendült hangokat idéz emlékezetünkbe: az Anyegin Eugén édes-bús históriáját. Az orosz verses regénynek is a boldogság elszalasztása a magva; csakhogy Erdélyinél a nő, Puskinnál a férfiú hibás első renden. Az egész művön végighúzódó méla, reflexiókkal megszaggatott hangulat szintén az orosz íróra emlékeztet. A Vesztett boldogság elolvasása után nem egy dolog marad nyílt kérdésnek: hogy a jellemfejlesztésben és egynémely helyzet kiélezésében sok a valószínűtlen, hogy Peténdy az első részben sokkal mélyebb szívű embernek van festve, semhogy a második részben gyors elhidegülése és szívtelen léhasága érthetővé válnék; hogy az a kegyetlen erőszak, mellyel gyászoló feleségét bálba kényszeríti, egyszerűen elfogadhatatlan; hogy Jenőnek alakja nagyon is fátyolozott és szenvtelen; hogy Laura nővérének személye – noha a költő oly figyelemreméltó vonásokkal felruházva mutatja be, hogy joggal nagy szerepet várunk tőle – háttérbe szorul és a költő ok nélkül kárhoztatja őt boldogtalanságra, szenvedésekre. Csakhogy kevés olvasó áll elő e skrupulózus megjegyzésekkel mert lehetetlen, hogy meg ne vesztegesse az egésznek költőisége a szebbnél szebb lírai részletek, a beszőtt leírások kedves volta és a bőven elhintett eszmélkedő gondolatok, melyeket Erdélyi mindig oly formába tud öltöztetni, hogy az újdonszerűség hatásával vannak. Nyelvéről csak dicséretet lehet mondani: e részben keresetlen ékesség és egyszerű báj jellemzik, verse pedig úgy cseng, mint valami kellemes muzsika. A Vesztett boldogság-ból Erdélyi Zoltán izmos tehetségű költőnek tűnik elénk, akinek ereje első renden lírai s akitől még sok szép alkotást várhatunk. E könyvét olvasni szívbeli gyönyörűség.
Neogrády Antal a műhöz méltó képeket adott s így nem sok az a 3 forint, melyben a kiadó Franklin-Társulat a nagy dísszel kiállított könyv árát megszabta.
x. y.
Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 16. szám, 1898. ápr. 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése