Erdélyi Zoltán (1872-1915): Diák-nóta

 

Diák-bánat, diák-nyomor,
Ismeretlen fogalom,
Míg az ember diák-ember,
Rózsák nyilnak a havon.

Nincsen pénze, nincs kenyere,
A ruhája csupa folt, -
Ámde ott a vágy, az ábránd,
Száz reménye, meg a – hold!

Ott ah old, az ég diákja,
Ez a sápadt, kis legény,
A mely megnő a hó végén
S elfogy a hó elején.

Ép fordítva, mint a diák,
A mi mégis egyre meg,y
Itt is, ott is egy hónap csak,
S mindig egy az egyszeregy.

Hát a nóta, hát a jókedv?
Gazdagság ez, mondhatom,
S koplalás a bölcselésre
Mindig pompás alkalom.

Diák-ember, boldog ember,
Az étvágya kitűnő,
Sokszor ugyan nincs mit enni,
De az étvágy, az a fő!

Mert mit érnek a milliók,
Hogyha Karlsbad az adó?
S a ki pezsgőt szürcsölhetne:
Gyógyitala a  - savó!?

… Diákember boldog ember,
Mert akkor még fiatal,
S az ifjúság a poézis,
Az a küzdés – diadal!

Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 21. szám, 1898. máj.