Ábrányi Emil (1850-1920): Márczius tizenötödikén

 

Mikor Árpád népe hóditásra indult,
Gyors volt és hatalmas, mint a zivatar.
Vert hadak remegtek és minden oromra
Diadal-zászlóját tűzte a magyar!
A világ nem látott nagyszerűbb csatákat!
Mint a hogy a villám tördeli a fákat,
Népek dőltek össze, hova kardjuk vágott,
És meghódították az egész országot!

Emlékezzetek rá, hogy most ötven éve
Népünk ujra harczolt márczius idusán.
S ez a harcz még szentebb, még fenségesebb volt,
Mert vér nem ömölt ki a remek tusán.
A kik akkor hozzá láng-ajakkal szóltak,
Fegyvertelen eszmék katonái voltak,
Ám azzal a tűzzel, mely lelkükben égett,
Ők meghóditották az emberiséget!

Márczius szent napja! Minden ünnepünk közt
Legtöbb áhitattal téged áldalak!
Akkor a szabadság tisztitó tüzében
Kiveszett e népből minden rút salak.
Jogokat nem vett el zsarnoki szeszéllyel,
Inkább a magáét osztogatta széjjel,
Mint az, a ki egykor bennünket megváltott:
Soha még szabadság nem volt ilyen áldott!

Márczius szent napja! Mikor önmagunkat
Testvérekké tettél – ó bölcs szeretet! -
Minket is a népek testvérül fogadtak,
Európa büszkén a szivébe vett.
Nagy lelkünket látva, átérezt mélyen:
„Ez a nemzet méltó, hogy közöttünk éljen!”
Később, a bukásban, megsiratta gyászunk,
S várta szivrepesve új feltámadásunk!

Márczius szent napja! Te neked köszönjük -
Hogy a szép magyar név újra tündökölt!
Te neked köszönjük, hogy komor Kárpáttól
Nyájas Adriáig még magyar e föld!
Te neked köszönjük, hogy töretlen, épen,
Részt veszünk a munka roppant versenyében…
Te tanítottál meg, te nemes, te drága,
Fennkölt szeretetre, büszke szabadságra!

Ó fogadd föl, kérlek, nagy, szent esküvéssel
Félszázados ünnep fényes idusán,
hogy a mire téged ez a nap tanított,
Követed, megtartod, szép magyar hazám!
Mert ha így cselekszel: sors le nem igázhat,
Szolgáddá szegődik minden ujabb század,
Egyre több nagysággal ékesít föl téged,
s élni fogsz örökké! Nem lesz soha véged!

Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 11. szám, 1898. márc. 13.