Erdélyi Zoltán (1872-1915): Tavasz

 

Tavasz lett újra! Erdőn, bérczen
Könnyű fuvalmak szálltak át,
Virággal játszva tarka réten
Széthordták édes illatát.
Dús lombozat még nincs a fákon,
S a rügy helyén, levél z ágon
Alig még egy-kettő fakadt, -
de hó sincs már a hegytetőkön,
Fű zsendül pázsitos mezőkön,
s kék égről forró nap kaczag.

Szelíd pataknak könnyű habja
Csevegve lejt a völgy felett,
Siet, hogy lenn is tudtul adja:
Megérkezett a kikelet!
A kis fűszálak hallják hangját,
Tovább a hírt vidáman adják,
Egyik a másra áthajol, -
Aztán a szellő kapja szárnyra,
Megtudja tőle száz madárka,
És mind a száz erről dalol.

Az erdő mozdul, hangot hallat,
Az ébredés vidám szavát,
Az úz félénken vizhez ballag,
S bámészan nézi önmagát.
A pornak mintha lába kelne,
Mozgó bogárkák száza, ezre
Életre kél egy percz alatt, -
Tavasznak első kis virága
Bólintgat sűrűn egymagába’,
A mint egy ép felé halad.

S ha este lesz, s a tiszta égen
Ezer kis csillag felragyog,
Fényük kigyúl a tó vizében,
Körültánczolják lágy habok.
Súg-búg a sás, a fű megreszket,
A hold kisértő fénye mellett,
Titokzatos nesz kél körül -
A sejtelmes hang egybeárad,
A zajból, neszből Hymnus támad,
Az éj, a föld, az ég örül.

Forrás: Tanulók Lapja 5. évf., 18. szám, 1898. máj. 1.