Földes Imre (1881-1958): Ötven év után* (drámai költemény)

SZEMÉLYEK.
Magyar ifjú. Elégedetlen. Idegen ifjú.

MAGYAR IFJÚ
Ma ünnepelj hazámnak ifjú népe!
Ma haljon el a köznapok zaja!
Az áhitat az, mely nyomába lépe!…
Csak szűk keret e csarnok tág fala…
Magasbra tör az áhitat igéje,
Miként a táltos jósló fütsje rég!
Az égi trón szab csak határt eléje,
S a torlasz így, miként a czél – az Ég!
Jelen helyére múltnak fénye hága…
Vásári lárma szünj ez ünnepen!
Oh lelkesülj hazámnak ifjúsága4
Szived csupán e szent napé legyen!!

ELÉGEDETLEN
Kimondva könnyű, czifra szép szavakkal!
De lám, nyomán már itt a kétkedés!…

MAGYAR IFJÚ
Ne mondd tovább szentségtelen ajakkal!…

ELÉGEDETLEN
Hiába dörgöd el, ez mind kevés!…
Ne így! Ne így!… Hisz félreértsz eképen:
Nem önszivem tüzében kétkedem,
Ne gondold!… Ezt az ifjúságra értem:
Keblében annak holt az érzelem…
Miért hevül s rajong: csak kába bálvány!…
Tornázik, fut!… A többi semmi mind!
Közötte terjed vészes, dőre járvány:
Ki lesz a győztes?… Arra csak tekint!…
A múltba nézne?… Attól Isten óvja!
Hogy felkeresse ősi szent korát?!
Inkább a pálya hosszú útját rójja!
„Ki lesz a nyertes?”… Mert sz DÍJAT ád!…
Csak tört remény… még törtebb ifjúság!!

MAGYAR IFJÚ (gúnyosan)
Sarlód valóban szörnyű mélyre vága,
De nem kaszálhat úgy, ha – földbe vág!…
E szent napot megülni érdemetlen
- Úgy gondolod – az ifjúság hada?
A vád maga felel meg kérdezetlen!…
Hallgasd feszülten!… - Im választ ada:
Mért nézni át sötét üveg homályán,
Ha közvetetlen itt a tiszta kép?
Mért ütni szörnyű zajt, halálra válván,
Veszély, ha nincs közelbe semmikép?
Bajt rejt magán talán a hősi torna?…
Csupán anyag: a természet, mit ad!
A nemzet úgy csak önmagán tiporna,
Ha nem nevelve honnak hős fiat!…
S mért megrovandó győztes pálma-ága?
Ez lelkesít!… Sarlód a földbe vág!…
Igen!… A hon reménye: ifjúsága!
Szilárd remény!… Szilárdabb ifjúság!…

IDEGEN IFJÚ
A múlton lángra gyultok mind a ketten,
De tán nem úgy a jelen helyzetén!…
A rég letünt időkről lelkeseden
Regéljetek!… Oh érte esdek én!
Ah mondjatok valóra vált regéket,
Hadd gyúljon arra tűz e szívben itt,
A tudni vágyás édes szomja éget,…
Mutassátok letünt múlt fényeit!
Hol én születtem, más szellők fuvallnak,
Az égen más a csillag-miriád,
Nem hallani hírét sem a magyarnak;
Nem bűvös nyelve zengő dallamát!…
Mért ünnepeltek?… Mért ült minden arczra
Örömsugárzva itt az áhitat?…
Miért pihent ma el a köznap harcza?…
Tán éj volt eddig és most megvirrad?

MAGYAR IFJÚ
A hajnalt ünnepeljük, eltaláltad,
Im ötven fordulatra visszatért!
Sugára milliónyi keblet áthat:
E lelkes ünnep itt: a múltakért!

ELÉGEDETLEN
E szent napot akarja ünnepelni
Ily ifjúság?… Méltatlan arra ő!…

MAGYAR IFJÚ
Megint csak így?… De érved íme – semmi,
Csak várj… a meggyőzés is sorra jő!…
(A következők alatt a háttérben felhangzik a Marseillaise.)
Félszázad szállt fejünk fölött azóta!…
Lehullt a  láncz nyugot hős nemzetén!
Csörgő zaját a szellő dalba rótta
S végig suhant a messze föld-tekén,
A merre száll, a merre dörg danája
Az égig csapva, zúgón lelkesen:
Lehull a népek százados igája,
Nem hord nyomán rablánczot senki sem!
A dal csak zúg, csak dörg tovább fuvalma,
A táj alatta ébredezni kezd,
Eltűnik szerte tél fagyos uralma:
A légben már a nap sugára rezg!
A dal csak száll, csak zeng, csak zúg rivalgva,
Egymásnak dörgi miriád ajak!
A tilinkó s a kürt is azt rivalgja,
A hozsannák az égig csapzanak!
A hosszú századoknak alkotása:
A zsarnokság romokban lent hever…
Fölötte hajnal rózsás pirkadása…
Az ár kicsap!… Nem gát  szűk meder,
Tovább rohan!… A trónok dőlnek sorra!
Az ébredés… megújhodás van itt!
A zsarnokság kimúlt… Halotti torra
Szabadság már kibontá szárnyait!
S a dal csak száll, csak zeng, csak zúg… Alatta
A vér omol, a rom meg füstölög…
A dal nyugot népét mind átfutotta,
Nyomán az ágyú dörg!… A kard csörög!

IDEGEN IFJÚ
A dal nyugot népén vért vőn hatásul!
Mért nem érzétek át ti is  szavát?
A lélek tán a rabbilincsben fásul?
Megszokja jármát századokon át?
Avagy a vér, a mely jelölje útját
Elkorcsosúlt, vagy már kifolyt talán?…
A dal ösvényét itt mért nem borítják
Szent vércseppek Szabadság hajnalán?!

ELÉGEDETLEN
Nem fásult óh a lélek hosszú jármon,
Nem korcsosult a vér örökre el,
A nép megunta bár, hogy láncban járjon,
- Szabadságot vágyott minden kebel -
Nem omla vér a dalnak szózatára:
Omlik helyette zsarnok hatalom!
Késő csatákra szólt a vérnek ára…
A jog küzdött csupán a hajnalon!
(Magyar ifjúhoz.)
Hiú remény… csak dőre, kába czélzat
Ily ifjúsággal ünnepelni meg,
Hiszen dicső múltunk keblökre nem hat,
Kihaltak ott a szép s jó érzetek!

MAGYAR IFJÚ
Nem úgy!… A hajnalt e nap ünnepelje
Az ötven év ködét ugorva át,
Az Idus fényén ég a hon jelenje:
Újból átéli léte hajnalát…
A nép tolong nagy, hemzsegő rajokban,
Egymást ölelve: Ime felvirradt!
A keblek lángja izzón összelobban…
Szívből kitör az égő áhitat,
Magasba dörg százezrek dics-imája,
Miközben csörg a hulló rabbilincs,
Az összezengve együtt égbe szálla,
Hirdetve, hogy a népnek láncza nincs:
Mi volt, lehullt: mi van, a földre dobva!
Tizenkét pont dörög: Ébredjetek,
A régi zászló fönt repül lobogva,
A légben a tavasz dala rezeg!…
Tavasz dala s megújhodás igéje,
Mely elhagyá az ihlett ajkakat…
A költő zengi; gyűl a nép köréje,
Tüzének árja erre átragad -
S az utczán végig harsog mennydörögve:
„A szent szabadság visszatér örökre,
Esküszünk,
Esküszünk,
Hogy rabok tovább nem leszünk!

ELÉGEDETLEN
A nép szabadsajtót teremt magának…
Az ifjúság tizenkét pontja rajt’
Helyet szorít a költő szózatának,
Mely lángra gyújt minden igaz magyart!
Szabad a sjtó, np, a szó!… „Előre!
Megnyitni a rab-iró tömlöczét!…”
Az ifjúság nem hajt a túlerőre:
Budán az iró lánczát tépi szét!…
Minden kivíva… ah!… kiküzdve, nyerve!…
S midőn a földet éj övezte át:
Megkondula az érczharangok nyelve
S hozsanna-szó dicsérte ég Urát!
Magasztos virradás: A hon felébred!…
(Szomorúan.)
S fásult erők ünneplik e napot!…

IDEGEN IFJÚ
S az ég nyugodt maradt az ébredésen?
Nem rázta meg a miriád ima?
A hajnal nem pirkadt ünnepre készen,
Jelentve, hogy MA kell virradnia?

MAGYAR IFJÚ
Megindúla az ég a keblek lángján:
Könyzápora a földet öntözé,
S a szent gyönyörben úszó népet látván,
Mosoly vegyült hő könyei közé!

IDEGEN IFJÚ
Az ég könyűi mit jelenthetének?

MAGYAR IFJÚ
Az csak a nagy teremtő titka lőn…
Talán örömkönyűk, mert visszatérnek
A szent jogok s uralgnak a jövőn?!
Vagy tán folynak siratva bősz csatákat,
Miket az ébredés idéze fel?!…
de lent – a szívbe, hol boldogság árad -
Örömkönyűt lát mindenik kebel!…
A hó megolvadt ősz Gellértnek ormán:
Az ősi hegy merengve néze le!…
Mohos szakálán könyei omolván,
Csak néz… csak néz… És könyezik bele!…

IDEGEN IFJÚ
És felvirradt örökre, mondd, a reggel,
Vagy tán szétfoszlott, mint a pillanat?!

ELÉGEDETLEN
Nem úgy!… A zsarnokság közelg sereggel,
Hogy újból ránk tegye a lánczokat.
(A háttérben felhangzik a Klapka-induló.)

MAGYAR IFJÚ
A kard kiszáll a szent hazát megvédni!
Rivalg a kürt!… „Csatára fel magyar!”
Most kezdenek a keblek lánggal égni!
A honnak él… azért küzd mind a kar!
Az ágyú dörg… A kard csörögve csattog!
Zaján nem vész a háború dala!
A vér ömöl… A gránát szerte pattog,
Dicsőn lobog Szabadság zászlaja;
A névtelen félistenek csatáznak,
Egy ellen száz!… Azért csak küzd tovább!
Minden kicsiny rögöt szent vérrel áztat
S csak életével adja el honát;
Habár körülte százszor több az ellen,
Hogy elvegye az ezredév jogát,
Ő küzdene akár a pokol ellen,
Örökre tartó bősz csatákon át;
Ajkán „Haza” s „Szabadság” szent nevével
Rohan a harczba s mint végsőt lehel:
E bálványok nevét kiejti hévvel
S aztán hal el az összetört kebel!…

Oh mennyi szent nap!...Ám kevés örömtelt:
Legtöbb hajnalja vérrel öntözött…
E nap,midőn a nép sírjából fölkelt
A legszentebb ah mindegyik között.
(Idegen ifjúhoz.)
Most mát megérted keblünk áhitatját?
Most már megérted, mért ez ünnep itt!…
A sziv az egyszerű szón is sokat lát:
Mi nem idézők múltnak fényeit!

ELÉGEDETLEN
Az semmi ind, mit puszta ajk regélhet;
A sziv kifesti önmagának azt;
Amit regélénk, csak merő kisérlet
S kebledben már ez is lángot fakaszt?!

IDEGEN IFJÚ
Igen!… Oly lelkesítő volt e szózat!
Oly fölséges, magasztos lángra gyújt;
Minden betűjén át szivembe szólalt
Megrázóan dörgő szaván – a múlt!
A lelkesültség szentelt pirja éget:
Felkölté e valóra vált rege!…
Nézzétek oh… hisz én is tüzben égek:
Én… én… a más hazának gyermeke!!

MAGYAR IFJÚ (Elégedetlenhez.)
S te még hiszed: az ifjúság seregje
Nem érzi át e nagy nap ünnepét?
Szivébe nem tér szent érzés melegje,
Mint multnak szárnya lebben szerteszét?
Nézd!… nézd… Im gyermeke egy más hazának
A multnak láttán, hogy föllelkesült!
S te még hiszed, hogy e hon önfiának
Keblén ridegség vakhomálya ült?!…
Beismerést nem várok én te tőled:
E hallgatás legyőzetést jelent!

ELÉGEDETLEN (csüggedten)
Nem úgy!…

MAGYAR IFJÚ
E hang bizonyság arra főleg,
Melyet végső erőlködés teremt!
Miért a rémlátás sötét üvegje?
Az ifjúságot tisztán át figyeld,
Ősök neve előttük szent ereklye
S a mult, amelyben éltenek: kegyelt!
(Kis szünet.)

ELÉGEDETLEN (csüggedten hallgat)

MAGYAR IFJÚ (előlép)
Ma ünnepelj hazámnak ifjúsága!
Ah nézd szabadságodnak hajnalát,
S az ősöket… Járj óh azok nyomába,
Munkálkodj!… Ez honodnak éltet ád!!
(A háttérben csöndben, ünnepélyesen felhangzik a Himnusz.)
S te Isten!… Ég örök ura, királya,
Nyújtsd el soká e nemzet életét!
Soha ne dúlja pártok belviszálya,
Jólét bonthassa szárnyát szerteszét…
A szivbe lángot adj!… Erőt a karba!
Az agyba észt,… Okos, elszánt vezért!
A nemzetnek józanságot, hogy karja
Csupán honáért ontsa majd a vért…
Nagy égi Úr!… Világ uralkodója!
Hozzád egy nemzet hő fohásza száll:
Fenkölt éltét, hogy bölcs hatalmad ójja,
Soká, hogy éljen a dicső király!…
S ha zúg a vész megingató haragja:
Keblünkbe küldd az ősök lelkeit!…
S ha te, az Ég Ura ezt így akarj:
’E hont a poklok is döngethetik!!’

Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 13. szám, 1898. márc. 27.