Szemere Miklós (1802-1881): Agg legénység

 
A vénség is rosz, keserű dolog!
De a középkor sokkal kínosabb!
Lángol még szívünk, de haj! Lánginak
Az ész, az illem bús korlátot szab.
Tíz év előtt még bokád összecsendült,
A kalapod még félre csapva állt,
Haj! Egyenesen hordod már, - úgy illik;
Hijában! Ifju-korod már lejárt.

A tánczteremben húzz a czigány,
Szökell a csárdás, tombol és forog,
Te a nézők közt; lábad meg-megmozdúl,
A lelked reszket, szíved feldobog,
Csak alig, úgy-e? Hogy nem szöksz közéje
Az ifju népnek, mely víg tánczra szállt.
Oh átkozott tíz év,  mint elrepültél! -
Hijában! Ifjú-korod már lejárt.

S oh, mondjad: az nem kínos egy portéka.
Ha a sors vidám asztalhoz vezet,
Alyányok, ifjak összeülnek, néked
Éltes asszonyság mellett jut helyed.
A lyányszemecskék jobbra balra szállnak,
Édes pillantást véled egy se vált,
Ég szíved, s nyugodt arczot kell mutatnod?!
Hijában! Ifjú-korod már lejárt.

És, tudod-é, hogy i a kínok kínja:
Ha nem leléd föl, míg ifjú valál,
Kit hőn szerethess! S ím lelked reá az
Imént fölserdült lyánykák közt talál;
Elragad szíved, … és szerelmet vallasz,…
S ő, csodálkozva tekint föl reád; …
Megszégyenülten rohansz ki az ajtón.
Hijában! Ifjú-korod már lejárt.

Sem vén, sem ifju, - közepén nyaradnak;
Tisztelni kezdnek,… átkos tisztelet!
Falusi körben, lyányok hallatára,
„Uram bágyám” már ifjaktól neved.
Vőfél többé nem,  násznagy léssz örökre
S nőszök kérője, ezt bízzák reád;
Húsz lyányt kértél meg, s mind a húszat, másnak.
Hijában! Ifjú-korod már lejárt.

Tíz év még! – röstül lelked; - s most egy éltes
Özvegyhez visznek a vénasszonyok;
„Örömet már nem adhat , de,  legalább
Hű ápolóm lesz sírig”, gondolod. -
Mit búsulsz! -újra megifjúltok:  a pap,
Könnyen csinál két vénből – ifju párt.
Lakadalmat ülsz, - bor közt kurjogatva:
Átkozott idő, be hamar lejárt!

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 3. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.