Zsutai János (1840-1871): A művészet szava

Mi szomj epeszt, s szomjad mi oltja,
Hogy jösz rohanva, balga nép?
Sarúit a bölcs is megoldja
Szent csarnokomba hogyha lép;
S te jösz vakon!… oh mond: mi vágy hajt?
Halld: csarnokom bár nyitva áll,
Jobb visszatérned, a világ majd
Kaczagni fog, hogy itt valál.

„Mi hang üté fülünk?…” „Hisz alvó
Nemzetem kell felköltenem,
És ajkamon naggyá lesz a szó!”
„S én fénybe mártom ecsetem!”
„A hősnek tette, híre veszve,
Ha lantomat fel nem veszem.”
„A gondolat, s mely nagy, az eszme -
Test nélkül semmivé leszen!”

Ha kebledet szent vágy feszíti,
- Figyelj szavamra, nemzedék -
Ha tettel, ésszel lelkesítni
Hatalmat érzesz: oh elég!
- Mely gazdag dús remekbe’, kincsben,
hirdetvén a mesternevet -
Csarnokomnak závárja nincsen:
Belépted így könnyű lehet.

De ám előbb – ifjúi tűzzel,
Mely hamvadó, ne jöjj vakon -
Olvasd, mi van örök betűkkel
Megírva a homlokzaton!
Mig kebelednek vágya árad
S léptedet ide kergeti:
Meg tudnád-é a SZÉP  tanának
Egy igéjét és fejteni?!

Olvasd!… s lelke a századoknak
A mi nagyot teremthete
- Miként tevé előtted sok vak -
Ne hagyd azt elkerülve te.
Figyelj s látod rajt’ mennyi báj van,
- Mi volt előbb hitvány tömeg; -
S te lelkesülsz, míg a homályban
Sok a dicsőt nem érti meg.

Tanúld meg itt: a durva kőbe
Életet csak nagy lélek önt,
És elvész a Madonna képe
Ha nem jársz a magosba’ fönt.
S hogy nagy legyen a dal hatalma,
Húrodba báj varázsa kell,
s ha mly, nehéz a népek álma,
Erőtlen hang nem rázza fel.

S ha majd lelked magasbra szárnyal:
Vedd a vésőt s teremts nagyot;
S kész az ecset, ha látod, árnnyal
A fény derültebben ragyog.
Bűvös orphéi lant ha szóla
S hallád: akkor zengj a huron…
Ha bájt, erőt tudsz adni szódba,
Akkor beszélj a FÓRUMON.

S az elfeledés homlokodról
Borostyánod nem tépi; e
Ha lelked szédül a magosról,
Ihlet nélkül ne lépj ide!
Ha szíved úszik dölyfbe’, daczban
S marad mi szép ahhoz hideg:
Műveidnek árúpiacz van,
De csarnokom nem őrzi meg!

Vagy te is úgy téssz, mint sokan már:
Boldog vagy, ha rongyaidér’
Ad a tömeg?… Az ily faj, kalmár,
S jutalma lész alanti bér.
Van tűz szivébe’: szent kevésben
Vigad, örül, ha jóllakott!…
Melyen neved örökre véssem,
Előbb simítsd meg a lapot!

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 3. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.