Tóth Kálmán (1831-1881): A lengyel anya (románcz)

 
Négy szép gyermeke volt a lengyel anyának,
Mind olyan kiváló leventék valának,
Madarak közt sólymok, erdőn fenyüágok,
Büszkeséggel nézett édes anyjuk rájok,
Elereszté egy nap mégis mind a négyet
S bucsuzó szemébe egy könycsepp se tévedt.

A középső fiát hamar visszakapta -
Jaj tán nem is ő az, annyi a seb rajta;
Golyóval lőtt galamb nem roncsoltabb nála -
Be is teszik aztán fehér puha ágyba,
Ma még puha ágyba, holnap temetőbe -
S édes anyja nem sir, büszkén megy előtte.

A dobogó dobog, a szövétnek lobog,
Ez immár a másik, haja vérben ázik,
Ennek nem kell már ágy, ez már meg van halva;
- Kikiséri némán ezt is édes anyja;
Csak szemében egy köny, elnyomva, remegve, -
Hisz a legkisebb volt – legjobban szerette.

Harmadikat is csak meghozzák egy éjjel -
Oh csak arczáról a leplet ne vennék fel,
Ne látnák a szörnyűt a mi történt véle,
Oh ezt nem a golyó, - hóhér keze érte.
Hanem kikiséri ezt is édes anyja,
Büszke, daczos, fásult, semmi meg nem hajtja.

Most a negyedik jön – nem éjjel, ez nem fél -
Vállán arany rajtok, csillag van a mellén…
„Hol vetted ezt?.. nem ott… ott csak halált adnak,
Árulója hazád’, testvérid’ s magadnak -
Fiaimhoz!… megöl ez a csillag mellém -”
Ki is viszik aztán többi fia mellé.

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 7. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.