Dalmady Győző (1836-1916): Szép szemedbe nézhetek…

 
Ha szép szemedbe nézhetek,
Melyben a szerelem ragyog:
Feledem, mi sötét a föld,
S mi ritkák a boldog napok.

Kiket nagyravágyás emészt,
A fényt odafenn keresik,
Én azt közelebb keresem:
Szemedből rá több fény esik.

Midőn gond nyomta fejemet
Szelid öledbe hajthatom,
Elértem minden vágyamat,
És a multra sincs panaszom.

Ha tudnák azt az emberek,
Az igaz szerelem mi kincs,
Nem kergetnék az álmokat,
Beérnék szerelemmel is.

Te megismertetéd velem,
Mi az, mi boldogságot ád,
S lelkem elég magasra ment,
Midőn nálad nem ment tovább.

Mert igaz az, bár az egész
Mindenségem erőt vevénk:
Többet nyertünk ama napon,
A midőn egy szív lett miénk.

Nézz rám! Édes tekinteted
Fáradság nélkül visz oda,
A hova más sok harcz után,
Kimerülve sem jut soha.

Boldogság arany csillaga,
Földultam érted az eget,
Hihettem-e, hogy ily alant,
E szép szemekben leljelek!

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 4. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.