Hallottad-e hírét a hires Szebennek,
A hires Szebennek s a hires Mohának,
A Mohában lakó Kerekes Péternek,
S Kerekes Iszáknak, ő felnőtt fiának?
Ez egyszer ittason ment az istállóba,
Ott le is feküvék a lovak jászlyába.
Egyszer csak kimene az ő édes apja
A tornáczba s lenéz onnan a határra,
Hát bizony jődögel nagy fekete sereg,
Ugy látszik messzünnen mint a setét felleg,
Nem tudják miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondolják: a szebeni ráczok.
Ekkor csak lemene Izsák édes apja
A lovak jászlyához s ilyen szókkal mondja:
Kelj fel, fiam, kelj fel jó Kerekes Izsák!
Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,
Ugy látszik messzünnen mint a setét felleg,
Nem tudjuk miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.
Ekkor megfordúla az első álmából,
De mégsem kele fel a lovak jászlyából.
Másodszor kimene az ő édes anyja,
S ilyen szókkal költi igen hamarjába:
Kelj fel fiam, kelj fel jó Kerekes Izsák!
Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,
Ugy látszik meszünnen mint a setét felleg,
Nem tudjuk miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk a szebeni ráczok.
Ekkor megfordúla második álmából,
De mégsem kele fel a lovak jászlyából.
Harmadszor kimene szép gyönyörű mátka
A tornáczba s mindjárt lenéz a határra,
Hát jő az ellenség igen hamarjába,
És leszalada ő a lovak jászlyához,
És így kezd beszélni a kedves urához:
Kelj fel, szívem, kelj fel; itt van az ellenség
Nem tudjuk miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.
És ekkor felugrék jó Kerekes Izsák,
Igen hamarjába a lovát kihozák,
Felköté a kardját mindjárt oldalára,
S felfordúla szépen jó barna lovára,
És visszatekinte s ilyen szókkal beszélt:
Kiontatom vérem apámért, anyámért,
Megöletem magam szép gyűrűs mátkámért,
Meghalok én még ma magyar nemzetemét.
E szók után lovát sarkantyúba kapja,
S az ellenség felé nagybátran ugratja;
Hát jőnek a ráczok, ő meg előttök van,
Karemelve vágtat igen iszonyuan.
„Add meg magad, add meg, jó Kerekes Izsák!”
- A ráczok előre neki ezt kiáltják -
Látjuk hogy vitéz vagy, de csak egyedül vagy,
A reménység téged most mindjárást itt hagy,
Akármint mesterkedj, a mi kezünkbe’ vagy!”
’Mit adok rajtatok, hogy egyedül vagyok!
Kard nem jár meg engem, akármint vágjatok.’
Mond Kerekes Izsák s vagdal jobbra-balra,
Hullatja a ráczot a kardja egymásra,
Egy elémentébe’ gyalog ösvényt vága,
És visszajöttébe’ szekérutat nyita,
De ekkor megbotlék a lovának lába,
Ő meg a lováról a földre borúla.
Jó Kerekes Izsák így járt a lovával,
A ráczok pediglen karddal és dárdával
Vágják, ölik őtet a mindaddig göbődik
A míg egyet sem rug s nem is vergölődik.
Igy pusztitották el Kerekes Izsákot,
A ki a kardjával levága sok ráczot.
Közli:
KRIZA JÁNOS
Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 2. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése