Ifju lelkeknek csendes tanácsképen,
magamnak késő vád gyanánt.
Egy kis türelmet kérek, - induló,
Doboló, zajló, zászlós új sereg,
Egy kis türelmet, - nem lesz sok szavam,
A mikrofontól aztán elmegyek.
Én most leadó-állomáson állok,
Vannak, kik azt mondják: a posztomon:
A nemzedékek őrváltása jő,
Egy éjjel át kell adnom, jól tudom.
Higyjétek el: nem szivesen megyek:
A mikrofonnak mély varázsa van,
Szédit a hit, hogy ez az én igém,
Mely láthatatlan szikraként rohan.
És mégis, mégis boldogan megyek.
Szivemről legördül a szikla-vád,
Hogy nem hallgattam elég áhitattal
Más, nagyobb állomások dallamát.
Hogy nagymerészen adni odaálltam,
Mikor felvenni kellett volna még,
Soká voltam leadó-állomás,
Alig-alig felvevő-készülék.
Én nem füleltem éber értelemmel
Az élet orgonázó titkait,
S mögöttük a legnagyobb Leadót,
Kit minden állomás csak közvetít.
Csak azt kívánom: az új arcú más,
Ki helyembe a mikrofonhoz jő,
Mielőtt szikra-szárnyon szava szállna,
Lett légyen soká néma felvevő.
A nemzedékek őrváltása jő…
Én boldog alázattal elmegyek.
A legfőbb Leadóra hangolom
Megromlott felvevőmet: szivemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése