Elővers.
Négy fal közé zárt a télnek
szele, hava hidege:
Kedvelt, tisztelt barátom, Nagy!
Im! halljad, egy agg rege:
Tátika - most csak omladék,
S vércse-lakta váráról,
S két fiatal magyar szivnek
Szerencsétlen sorsáról.
Héj barátom! akkor is volt,
Valamint most, rosz ember,
Embertársa lehelletét
Irigylő és dúló szer;
Ember, kinek szíve pokol,
Nyelve éles, tüzes kés,
Vére méreg, lelke ördög
Mindenütt túr, ás és vés;
Ki mérgével felzavarja
A boldogság forrásit.
S vad átkokká változtatja
A jó isten áldásit:
Maszlagokká a rózsákat
Igy teszi a mérges pók; -
Halállá az édes álmat
Igy teszik a skorpiók.
Forrás: A régi magyar költészet remekei - A legrégibb
időktől Kisfaludy Károlyig - Az általános és iskolai irodalmi műveltség
előmozditása czéljából - Szerkesztette – a régi magyar irodalom történetével
ellátta - Endrei Zalán - Budapest,1903. Beer E. és Társa ezelőtt „Kosmos”
Műintézet VI. Aradi-utcza 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése